Az Apple ujjlenyomat-olvasója finoman szólva biceg - sok olyan tapasztalatról lehet olvasni, hogy nem megbízhatóan működik a leolvasás. Eleve rossz ugye, hogy az ember bőrének megfelelő állapotban kell lennie a beazonosításhoz.
Eközben a Samsung december óta szivárogtat egy lehetőségről, amit szeretne a telefonjaiban használni: állítólag íriszszkennert építenének a Galaxy S-sorozat következő tagjába. Mivel ezzel egy időben egy szabadalom is nyilvánosságra került, amiben a dél-koreai cég egy ilyen megoldást védet le, sokan rögtön készpénznek vették a dolgot.
Egy okostelefonban elférő íriszszkenner egészen elképesztő mérnöki bravúr lenne, és ha működne is, nyilván nem lenne kérdés, merre megy tovább az összes ilyen fejlesztés. Az Apple-nek is át kellene váltania ide, hiszen (a fals pozitív eredmények alapján) 150-szer megbízhatóbb íriszleolvasónak nincs szüksége arra, hogy rendben legyen a bőröd, kesztyűben is használható, és megbízhatóan csak a szemgolyó kivágásával lehet hamisítani.
Azonban Lee Young Hee CES-en tett megjegyzései pontosan mutatják, hol tart most ez a fejlesztés. A Samsung alelnöke elárulta, hogy kísérleteznek a dologgal, de nem tudja megmondani, hogy a Samsung Galaxy S5 megkapja-e ezt a képességet. Mivel a telefon áprilisra várható, ezért válaszolok helyette: nem.
A Samsung úgy kommunikál, ahogy az Apple nem szokott. Nyilvánosság előtt beszél olyan technológiáról, amit talán még évekig (vagy soha) nem lehet alkalmazni mobilokban. A jelenlegi legkisebb megoldás ugyanis akkora, mint egy egér.
Viszont alkalmas ez a pletyka arra, hogy pár hónapig mindenki egy szuperinnovatív vállalatként gondoljon a Samsungra. Aztán jön majd az S5, azzal meg a csalódás, de sebaj, majd jövőre. Addigra meg mindenki elfelejti, miről is volt szó 2014 elején. Talán erről van szó, talán nem.
De pár hónap múlva kiderül, blöff volt-e az egész, vagy tényleg van valami a kezükben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.