almalé és kungfu Rólunk

Developer Center is back

Az Apple azért tud jó hírt is közölni a fejlesztőkkel. Több mint egy hét volt, de végül csak visszakapcsolták.

Screen Shot 2013-07-27 at 9.58.07 AM.png



Az Apple nem érti, miért bukta el Kínát

Kezdjük ott, hogy a Strategy Analytics szerint a Samsung 2,4-szer több okostelefont szállított le világszerte az előző negyedévben, mint az Apple. A szám nem pontos, mert az Apple eladott, a Samsung meg üzlet polcaira kikerült készülékszámot szokott kommunikálni, de azért biztosak lehetünk benne: nagy a dél-koreaiak előnye. A fenti elemzők szerit a Samsungé a világ okostelefon-piacának 33 százaléka, miközben a cupertinóiak csak 13.6 százalék felett rendelkeznek.

-1.jpg

Van rosszabb: Kína. Az utóbbi időben az Apple nagyon nyomta magát az országban, mert Tim Cook elmondása szerint nagy lehetőségek vannak arrafelé. A Hongkongot és Tajvant is magában foglaló piacon azonban az Apple múlt negyedéves bevétele 43 százalékkal esett le a megelőző negyedhez képest, 14 százalékot az egy évvel korábbi állapothoz viszonyítva. A Samsungé az okostelefon-piac 19 százaléka itt, ami pont tíz százalékkal több, mint amennyi az Apple neve mellé írnak.

Paff.

És akkor Tim Cook azt mondja a konferenciabeszélgetésen: "nem tudjuk biztosan, ez miért történt".

Dehogynem. Olyan nincs, hogy a felére esett forgalmat egy adott országban nem lehet megindokolni. Hogy az Apple vezetése csak úgy bámul ki a fejéből, miközben mindenki Galaxy S4-gyel fruitnindzsáz almalogókat.

Talán arról van szó, hogy a sok ok közül nem tudják pontosan, melyiket válasszák. Ne felejtsük el, ez egy olyan piac, ahol a Samsung inkább otthon van. A Reuters egyik cikkében 1938-ig nyúlik vissza ennek magyarázatához, amikor a Samsung létrejött - mint kajaárus. Én nem mennék el idáig, majd megkérdezzük Bandit, ő hogy tudja ezt a részét a történelemnek.

sams.jpg

Samsung Sanghoes központ, 1930 körül, kép forrása: Wikipedia

Lehetne azzal is magyarázni, hogy az Apple-nek kevesebb a retail üzlete arra. Összesen nyolc van Kínában és három Hongkongban. A Samsungnak háromszor ennyi, ugyanott.

Mások a versenytársak súlya is, a Lenovo Group, Huawei Technologies és a ZTE is erősen versenyben van. Velük is számolni kell.

Meg aztán itt van a kijelzőméret-verseny, akinek nagyobb van, az a nagyobb király, közben a legtöbben csak arra gondolnak, hogy megspórolják a tablet árát egy kézitepsivel. Mindegy, az Apple nem követte le ezt a trendet. Nem is diktált helyette mást, ami még rosszabb.

Meg aztán ott vannak a szokásos okok is, ami minden országban ugyanúgy előjön az Apple vs, Samsung csata elemzésekor. Készülék-, és kijelzőméret-választék, ami az appok készítőnek, ezáltal az application store-oknak rossz, a felhasználóknak viszont a szabadság érzését adja. Előjön a zárt vs. nyílt rendszer, a kalózkodás egyszerűsége és a többi nyilvánvaló különbség.

Nem tudják, pontosan mitől van? Biztos vagyok benne, hogy megkérdeztek több ezer embert, aki Samsungot vásárolt, miért tette. A válaszok pedig egy olyan irányba mutattak, amerre az Apple nem akar elindulni vagy nem akar felvállalni. Ezért inkább azt mondja, nem tudják, miért bukták el Kínát.

Ami azt jelenti, hogy nem is tudják majd visszanyerni sem.



Okosan merülnének le a mobil eszközeink, ha az Apple-ön múlik

Egy szabadalmat védettek le Cupertinóban. A hír önmagában nem meglepő, a beadvány tartalma annál inkább.

Vagy a franc se tudja, meglepő-e, ki tudná ezt eldönteni. De azért leírom.

A beadvány egy nagyon is létező jelenségre keres megoldást, amiről mégsem veszünk eléggé tudomást. Hogy az eszközeink merülnek, mindenki tudja. Viszont ennek megfelelő akkukímélő trükkökhöz csak az utolsó pillanatban folyamodunk: kikapcsoljuk az LTE-t, 3G-t, levesszük a fényerőt, wifi kikapcs, push kikapcsolt, háttérben futó esetleges felesleges processzeket lelő (utóbbi inkább merülő laptopon lehet érdekes). Pedig már valószínűleg előtte is feleslegesen fogyasztottunk egy csomó értékes energiát, miközben tudhattuk volna, hogy jó ideig nem tudunk majd tölteni, és mi ott fogunk vinnyogni egy híd alatt, hogy jajlemerültezaszar.

Nem tudom, mi az arány, valaki egyszer csinálhatna egy ilyen felmérést. "Miközben sírnak az emberek a szerény akksikapacitáson, mennyi felesleges faszságot futtatnak?"

Na mindegy. Szóval az Apple is tisztában van ezzel, a mostani szabadalomban pedig egy intelligens, a felhasználó szokásaira szabott, dinamikus rendszerbeállítást vázolt fel. Az eszköz tudja, éppen hol van, azt is, hol az otthon, és hol szokott a gazdi általában tölteni. A töltőpontok között megpróbál odafigyelni az energiazabálásra, ha például nagyon csökken a kapacitás, magától leállít bizonyos sokat zabáló funkciókat. Nem tölt emaileket, leveszi a fényerőt, kikapcsolja az LTE-t.

apple-patent-battery-life.jpg

A készüléken a tervek szerint több ilyen felhasználói sémát is lehetne tárolni, a júzernek tehát gyökegyszerű kérdésre kell válaszolnia (ki vagyok én?), és máris elindul az őrült takarékossági program. A főleg okostelefonokra, tabletekre kitalált rendszer notebookokon is működhetne.

Nem ez az első olyan Apple-szabadalom egyébként, ami a felhasználókról szerzett információkat a saját hasznukra akarja fordítani, korábban is felvázolt már a cég automatikusan a szokásainkhoz igazodó operációs rendszert. Viszont ennek most nagyon meg kellene valósulnia.

Ideje lenne nem csak pofázni róla.

Cselekedni kell.

Ezért mondom, hogy hagyjuk a beszédet, és lépjünk a tettek mezejére.

Attól hogy itt ülünk és írogatunk, még nem lesz jobb semmi.



Az Apple visszafizeti a 8 éves gyerek in-app költését

Lily Neale csak 8 éves, nem tudhatta, mit csinál, amikor apja iPadjén halomra vásárolta a bónusz érmeket meg hasonló szarokat a Campus Life, My Horse, Hay Day és Smurfs' Village játékokkal. Hat nap alatt 2000 fontot, öt hónap alatt összesen 4000 fontot, 1,3 millió forintot nyomogatott el.

ipad_2344343b.jpg

Az apjának ugyan mentek az emailek az Apple-től minden egyes vásárlás után, hogy fogy a pénz, a levelek az előző munkahelyi címére landoltak. Azt meg nem olvasta. Ezek szerint a bankkivonatát sem sűrűn nézi át, mert arra lett először figyelmes, hogy letiltották a kártyáját.

Az Apple először visszautasította a férfi kérelmét a pénz visszafizetésére, később azonban felhívták, és elnézést kértek az elhamarkodott döntésért. Visszaadják a 4000 fontot, mindenki örül.

Kéne erre az iPadre egy "játszik a gyerekem kapcsoló, most nem ér a jelszavam", nem? De most komolyan, hányan szúrják még tökön magukat?



Videón az (olcsó) színes! iPhone-ház

Végre egy kis izgalom. A korábban már kémfotókon kiszivárgott budget iPhone-házat most videókban is elemezgették, ami azért jó, mert nagy felbontásban, mozgás közben is láthatjuk a matériát. Kettő mozgóképes anyag is landolt a Youtube-on.

A cucc még mindig a Basic Bear tokra hasonlít leginkább, a nyílásait legalábbis mintha ugyanazzal a CNC fúróval és programmal lyukasztották volna, ugyanabba az anyagba. Ami nem is hülyeség, mert vagy ez a legpofátlanabb hoax, vagy ugyanazok csinálják az új tokot, mint a Basic Beart, óriási tételben, marha olcsón. A belső fémtok kialakításán meg lehet látni, hogy a korábbi iPhone-ok illesztései vannak, tehát az új készülék miatt nem kell külön gyártósorokat beállítani, legalábbis ami ezt az alkatrészt illeti.

Egyébként nem vagyok elájulva, a kinézet olcsó cucc benyomást kelti, valamivel az eladható minőség pozíció felett, de természetesen az eddig megismert "folyamatosan egyre jobbat" hitvallás alatt.

Arról, hogy miért nem logikus egy olcsó iPhone piacra dobása, már írtunk néhányszor.

http://appleblog.blog.hu/2012/11/24/jon_a_40_ezer_forintos_iphone
http://appleblog.blog.hu/2013/01/15/muanyag_haza_lesz_az_olcso_iphone-nak
http://appleblog.blog.hu/2013/01/10/allitolag_44_ezer_forint_lesz_az_olcso_iphone

Fenntartom.




süti beállítások módosítása