almalé és kungfu Rólunk

Nem lesz új iPhone, iPad a WWDC-n, de lesz új Mac

Legalábbis erre lehet számítani Jim Dalrymple, a Loop szerzője szerint. A fickónak legendásan jó kapcsolata van az Apple-lel, bár most bizonytalan, hogy a cégtől kiszivárgott infókra épít, vagy csak összegyűjtögette az információmorzsákat.

Mindenesetre Dalrymple szerint bár a Mac továbbra is fontos az Apple-nek, a jövőben már nem kapnak önálló eventet a bemutatók, csak ha valamilyen különleges, új terméket jelentenek be. A WWDC viszont remek terep a frissített gépek premierjére, így a szerző arra számít, hogy mutatnak nekünk néhány új Macet. Azt is biztosra vehetjük, hogy kapunk új iOS-t, a hetes verziót, ami már Jony Ive keze nyomát fogja magán viselni, vizuális szempontból soha nem látott ugrásra számíthatunk tehát. És bemutatják az új OS X-et is.

Ugyanakkor Dalrymple szerint az iPhone és az iPad túl fontos termékek, így kizárt, hogy az új modellek premierjét egybemosná a WWDC-vel az Apple, azokat valószínűleg egy későbbi alkalommal mutatják be.



Egy tucat AMD mérnököt vett át az Apple

A Linkedln profilok vizsgálása közben jött rá a MacRumors, hogy legalább 12 mérnököt vett át az Apple az AMD-től az elmúlt hónapokban. A szakemberek korábban a processzorgyártó grafikus csipekkel dolgozó részlegén dolgoztak, és az is látszik, hogy most az Apple orlandói gpu-csoportjába kerültek, szóval a munkakörük nem változik.

A munkaerő-keresés egyébként nem állt le, továbbra sincs vezetője a csapatnak, szóval ha valaki érez magában elég tehetséget a világ legjobb gpu-mérnökeinek irányítására, ne habozzon jelentkezni az Apple-nél.

A társaság egyébként 2010-ben jelentkezett először saját tervezésű processzorral, az A4-es az iPadben, az iPhone 4-ben, az iPod touch-ban és az Apple TV-ben is dolgozott. Jelenleg az ötödik generációnál tartanak (A4, A5, A5X, A6, A6X), bár az A6-os volt az első, nemcsak átdolgozott, hanem alapjaitól házon belül fejlesztett csip.

13.05.29-A6.jpg

Az elmúlt években az Apple folyamatosan vette át a konkurensektől a csipfejlesztő mérnököket, és egyre nagyobb tapasztalatra tett szert ebben az iparágban. A csipek jellemzően kétmagosak, szemben a mostanában elterjedtebb négymagos felépítéssel, ezzel együtt is a premier pillanatában a leggyorsabbak közé tartoznak. Az elemzők arra számítanak, hogy az új iPhone-ban mutatkozik majd be az A7-es processzor.



Nyisd az iPhone-nal az ajtódat

A D11-es konferencián mutatta be Yves Behar spéci ajtózáró kütyüjét, amit Augustnak nevezett el. A kütyü bluetooth-on keresztül kommunikál az iPhone-oddal, hogy kulcsok nélkül tudd nyitni meg zárni a bejárati ajtódat. Beállíthatsz bizonyos időszakokra érvényes kódokat is, majd azokat elküldheted ismerőseidnek, rokonaidnak, hogy amikor valamit gyorsan el kell intézni a lakásodban, de te épp nyaralsz, akkor is bejuthassanak az ajtón. A meghívókat egyszerűen emailben tudod átküldeni, és értesítést kapsz arról, ha valaki felhasználta az ideiglenes kódot. Mivel a kütyü bluetooth-on kommunikál, igazából a nyitásban érintett telefonról kapod az üzenetet.

Az August elég menőn néz ki, és állítólag viszonylag egyszerű a felszerelése, csak simán rá kell rakni az ajtó belső és külső felére, bár azért szívesen látnék egy részletes beszerelési útmutatót. Két elemmel működik körülbelül fél éven keresztül, de ha valamiért meghibásodna, a hagyományos kulccsal is nyithatod az ajtót.

Screen Shot 2013-05-30 at 7.53.56 AM.png

Vannak már hasonló termékek a piacon, a Kevo kicsit nagyobb bontással jár, míg a Lockitront még ennyit se kell szerelni, viszont elég ronda jószág.

Az August viszont tetszik, el tudnám képzelni, hogy ilyen legyen az ajtómon, ha nem kéne belőle rögtön hármat venni a 199 dolláros kütyüből. Így viszont már nem tudom elképzelni.



Pletykatúladagolás On, jöhet a 12,9 colos iPad

Kezdenek megőrülni a szegény amerikai újságírók, annyira nem jönnek hírek az Apple-től, nincs egyetlen homályos fotó se, amit cafatokra lehetne elemezni, hogy már minden hülyeségre rávetik magukat. Most például a koreai ETNews hírére izgult be a fél angolszász sajtó: állítólag 12,9 colos iPaden dolgozik az Apple, a hír a partnerektől érkezett, akik a panelt szállítják majd. A készülék az ultrabookok ellenfele lehet, csak azoknál jobb akkuidőt és szebb kijelzőt kínál, miközben az oktatásban és olvasáshoz is remekül lehet majd használni a modellt.

8195983609_1238c2b71d_b-1.jpg

Ha van egy hagyományos iPad a közeletekben, emeljétek meg, és gondoljatok egy ennél másfélszer nehezebb tabletre. Ha 13,3 colos laptopon dolgoztok, próbáljátok elképzelni, ahogy a kanapén egyensúlyoztok vele a két kezetek közt tartva. Ja, és a lényeg: a készülék neve állítólag iPad Maxi lesz.

Hahaha.



Tim Cook az AllThings D11-en: Nagyon más lesz az iOS7, forradalmi terméken dolgozik az Apple

Ahogy Steve Jobsot már annyiszor, úgy most Tim Cookot is beöltette a piros székbe Walt Mossberg, a Wall Street Journal újságírója, és elkezdte faggatni az Apple terveiről.

Az elég hosszú beszélgetésben sok témát érintettek, de nem igazán sikerült lyukat ütni Cook pajzsán, főleg csak olyan információkat osztott meg, amik már korábban is nyilvánosak voltak. Kiderült például, hogy amíg kompromisszumokkal jár, nem ad ki nagyobb képernyőjű iPhone-t az Apple:

Kicsit fejtegette, hogy nem ők adják el a legtöbb számítógépet vagy mobilt, de a legjobb minőségre törekednek, majd egy számmal is megerősítette, hogy az erőfeszítéseik nem hiábavalók: az iOS-termékeket sokkal aktívabban használják, mint az androidosokat, utóbbiak jelentős részét nem is igazi okostelefonként nyomogatják a júzerek, csak megveszik őket, aztán sms-eznek velük:

Beszélt az adókról is, amiket az Apple nem Amerikában fizet be, de ez a téma a mi szempontunkból nem különösebben érdekes:

Bejelentette, hogy az Apple a jövőben nyitottabb lesz a third party eszközök integrálására, hogy az iOS-készülékek változatosabbak legyenek és többféle igényt tudjanak kielégíteni, de sosem engedik ki annyira a kontrollt a kezükből, hogy a felhasználókat rossz élményeknek tegyék ki:

Aztán előkerült a hordható eszközök problematikája: Cook szerint ez izgalmas terület, de a Google Glass nem a legjobb út, mert az emberek nem akarnak majd szemüveget hordani, ha a látásuk miatt nincs rá szükségük (napszemüveg?), a karkötőben, órában már több lehetőséget lát, de Cook szerint ezzel is vannak problémák (a fiatalok nem hordanak órát), mindenesetre nagy jövője van ennek a kategóriának:

Az iOS 7-tel kapcsolatban meg a következő párbeszéd hangzott el:

- Milyen lesz az új iOS?
- Legyen meglepetés
- Drámai lesz a változás?
- Jony Ive dolgozik rajta

Ezek mellett Cook zárójelben bejelentett egy olyan terméket, ami kifordítja majd a világot a négy sarkából.

Ennyi.




süti beállítások módosítása