Ez is eljött, épp csak elkezdtek feltelni a raktárkészletek az iPhone 5s-sel és 5c-vel, a világ máris elkezdte találgatni, hogy milyen lesz a következő iPhone. Azért izgalmas ez, mert a következő generáció az eddigi stratégia alapján nem sima ráncfelvarrás lesz, hanem alapvetően új modell.
Lássuk csak: a 4-es hozta el a szögletes formát és a retina kijelzőt. Az 5-ös legnagyobb dobása a nagyobb kijelző volt, amit sokan már most is kevésnek tartanak, de én továbbra is azt mondom, hogy nem praktikus okokból, csak egy benyomás alapján: ha egy 5 colos után tartod a kezedben, kicsinek tűnik, de végső soron egy telefonról beszélünk, aminél a kézbe fogható méret előny és nem hátrány.
De hát változik a világ, és a MacRumors szerint az Apple kénytelen vele változni. Ennek megfelelően a lap szerint az iPhone 6 legnagyobb újdonsága a nagyobb kijelző lesz. Sőt: óriási kijelzőről beszélünk, aminek a mérete a 4,7 coltól az 5,7-ig terjedhet. Utóbbi már a Galaxy Note kategóriája, és olyan nagyon-nagyon nincs már messze a 7 colos iPad minitől. Szerintem marhaság egy ekkora mobil, de a 4,7 colos verziót el tudom képzelni, bár igényem nincs rá.
A másik nagy újítás is a kijelzővel kapcsolatos: állítólag hajlított lesz, ami nem elképzelhetetlen, hiszen az Apple elvileg pont ezzel játszik az iWatch miatt.
Itt egy videó arról, hogy hogyan képzelték ezt néhány hónapja:
Ugyanakkor el tudom képzelni azt is, hogy az Apple teljesen más irányba megy el és olyan készüléket rak le az asztalra, ami eddig fel sem merült újításokat zár a házba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.