Vicces ez, mert az Apple még a nyár óta elérhető Haswell mikroarchitektúrát is csak az Airbe és az iMacbe építette bele, és csak reménykedünk abban, hogy az újabb, gyorsabb, alacsonyabb fogyasztású processzorok a jövő héten felbukkannak a MacBook Prókban, Mac minikben is, még ha nagy sebességnövekedést nem is várunk tőlük.
Szóval mindezek fényében kár most elkezdeni aggódni az Intel bejelentése miatt, de azért emlékezzünk meg róla: kiderült, hogy gyártástechnológia nehézségek miatt a Broadwell csak 2014. első negyedévében kerül majd piacra. Pedig elég jónak tűnik az új csip. Lássuk, miért:
Felépítésben olyan lesz majd, mint a Haswell, viszont a jelenlegi 22 nanométeres helyett 14 nanométeres gyártástechnológiával készül majd, ami harminc százalékkal nagyobb teljesítményt, vagy azonos teljesítmény mellett ugyanennyivel alacsonyabb fogyasztást jelent: óriási lépésre számítunk tehát a jövő év elején.
Viszont pont a 14 nanométerbe tört most bele egy kicsit az Intel bicskája. Csoda, hogy egyáltalán eljutottunk idáig, 2007-ben még a 45 nanométer bevezetéséhez is rengeteg technológiai áttörésre volt szükség, és egy ideig úgy tűnt, nem is nagyon lehet tovább fokozni a méretcsökkentést. Az Intel aztán ügyesen megugrotta ezt a problémát, jött a 45, a 32, majd a 22 nanométer is, és most látszólag nincs komoly akadálya a 14 nanométernek sem, csak az ügy melósabb, mint elsőre gondolták.
Egyelőre nincs pontos menetrend a technológia bevezetésére, csak azt biztos, hogy az asztali gépekkel kezdik a frissítést, és az is, hogy ebben a kategóriában 2015-ben már meg is érkezik az utód, a Skylake. Aztán 2016-ban megint finomítanak a gyártástechnológián, majd ha lehet hinni Paul Otellininek, az Intel korábbi vezetőjének, meg a modern fizikának, szépen-lassan kifullad a szilícium-alapú processzorgyártás, és egy teljesen új technológiát kell találni, mert elfogynak a nanométerek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.