Egy érdekes cikk jelent meg az Arstechnicán. A szerző az A7-es csip teljesítményére vonatkozó pletykákkal foglalkozott. A héten írtuk meg, hogy az kábé 31 százalékkal lesz gyorsabb az A6-osnál, ami, ismerve a növekedés eddigi dinamikáját, inkább kiábrándítónak nevezhető. Az A6-os ugyanis még körülbelül száz százalékos gyorsulást jelentett az A5-öshöz képest, ami ugyanennyit gyorsult az A4-essel öszevetve.

Akkor mi ez a hirtelen visszaesés? Clayton Morris tévedett volna?

A lap szerint nem feltétlenül. Tény ugyan, hogy az eddigi generációknál duplázódott a teljesítmény, de ebből nem következik, hogy a növekedés üteme örökké fenntartható. A mobilcsipekben eleinte sokkal nagyobb volt a mozgástér, mint a modern asztali processzorokban, de a tervezők lassan ellövik az összes puskaport, és egyre kevesebb az olyan radikális újítási lehetőség, amivel a tempó fenntartható. Gondoljatok csak bele, mennyit gyorsul mostanában generációról generációra egy Intel processzor? 10-15 százaléknak már örülünk. Ehhez képest az A7-es 31 százaléka még mindig kiugróan jó érték, és azt se mondhatjuk, hogy az A6-os lassú lenne. Egy iPhone 5 még sosem futott ki a tartalékaiból, szóval nincs is igény drasztikus szteroidkúrára.

Persze a 31 százalékos növekedés azt is sejteti, hogy a csip kétmagos marad, míg az Android-alapú mobilokban egyre elterjedtebb a négymagos kiépítés. A magok számának duplázásával még képes lenne ugyan jelentős teljesítménynövekedést elérni az Apple, de az iOS megvédi a céget ennek a (fogyasztásnövekedéssel is járó) lépésnek a kényszerétől.

A cikk el is magyarázza, hogy miért: a kevesebb mag nagyobb órajelen előnyt jelent, ha egy nem különösebben többszálúsított alkalmazást futtatunk. A több mag akkor jut előnyhöz, amikor a program képes kihasználni (erre kevés a példa a mobiloknál), vagy sok alkalmazás fut egyszerre a háttérben. Na de: ebben a műfajban az Android sokkal megengedőbb, mint az iOS, ami szigorúan monitorozza a háttérben futó folyamatokat, és ha lassítaná valami a rendszert, azt kilövi a francba. A multitask ugyan valamivel fejlettebb lesz az iOS 7-ben, de még mindig nem lesz annyira lágyszívű, mint az Androidban. Szóval ügyes szoftveres trükkökkel oldja meg az Apple, hogy a több program párhuzamos futtatása ne igényeljen több magot, de a felhasználói élményben se kelljen komoly kompromisszumot kötni. Ettől még ugyanazon a platformon nem lesz gyorsabb egy kétmagos csip, mint egy négymagos, de egy kétmagos iOS-rendszer érzetre pariban lehet egy négymagos androidossal, miközben az iPhone tovább bírja egyetlen feltöltéssel: és az Apple-nek ennyi pont elég.

Zárójelben annyit tesz hozzá a cikk a fenti képhez, hogy az Apple mindig is az "elég jó" cpu-ra ment rá, ami mellé betette a piac "legjobb" gpu-ját, és ez a felosztás várhatóan most sem változik majd: grafikus teljesítményben valószínűleg borítja majd a piaci viszonyokat az A7.

És itt az én zárójeles megjegyzésem: a lassuló növekedés felértékeli a jelenleg is használt mobilokat. Ha nincs száz százalékos erőtartalék az A7-esben, akkor nem várható, hogy rövidesen lassúnak érezzük majd az A6-ost. Akkor három generáció alatt ugrunk majd akkorát, mint korábban egy alatt, és nem kell attól tartanunk, hogy az egy-másfél éve vett iPhone-t lassúnak érezzük majd. Kitolódik az életciklus, ami nem feltétlenül jó hír az Apple-nek, de mindenképpen jó hír nekünk.