Érdekes elhatározásra jutott a piacvezető hazai közösségi vásárlóoldal: volt ugyan már egy alkalmazásuk iOS-re és Androidra is, de tavaly úgy döntöttek, hogy szűkösek a keretek, ezért inkább a portál mobilra optimalizált verziójára koncentrálnak. Egy évig dolgoztak rajta és idén nyáron kapcsolták be az új Bónusz Brigád portált, ami elvileg pont annyira kényelmesen használható mobilon, mint a hagyományos oldal a számítógépen.
Mindent átterveztek, vannak nagy gombok, átlátható felületek, a mobilis nézet lényegében úgy néz ki, mintha az appot futtatnánk. Éppen ezért elsőre úgy tűnik, mintha nem is lett volna értelme a váltásnak, de a készítők szerint két előnye is van a webes megjelenésnek: nagyobb sebességet tudnak elérni vele, mint az alkalmazással, és ami ennél is fontosabb, minden újítás azonnal meg tud jelenni a felületen.
Tény, hogy így nem kell a Store-ok elfogadási procedúráját kibekkelni, vagy arra várni, hogy a felhasználók letöltsék végre a frissítéseket.
Hát így.
Disclaimer: a Bónusz Brigád az Appleblog hirdetője
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.