Ahogy írtuk, Ádámmal mindketten nyaralunk, így megtörtént az, amire öt év alatt egyszer sem volt példa: egyikünk sem tudja írni a blogot. Hogy elviseljétek valahogy a hiányunkat, megkértük néhány barátunkat, akik nem mellesleg irtó menő bloggerek, hogy vendégposztokkal szórakoztassanak titeket ezekben az ínséges időkben. És olyan jókat írtak, hogy szerintünk örülni is fogtok a távollétünknek. A mai sztárunk: a Világevő! A többi vendégbloggerünkhöz írtunk egy kis bemutatót, hogy tudjátok, kiről van szó, milyen szakmai múlt van sztárjaink mögött, de Jókuti András dicséretéhez Jókuti András ért a legjobban, úgyhogy át is adjuk a terepet a mindig szórakoztató és az élelmiszerek közelében megállíthatatlan VILÁGEVŐNEK:

blogol1.png

Mindig is utáltam a környezetemben levő Mac-felhasználók penetráns hittérítő attitűdjét, főleg grafikusok és zenészek voltak, akik állandóan a csodálatos Mac világába akartak csábítani, mindenféle szektás dumákkal, nyilván ez csak megerősített abban, hogy soha nem szabad elszakadnom a PC-ktől. Ráadásul már tinédzserkoromtól kezdve magamnak raktam össze a gépeket alkatrészenként megvásárolva, megszámlálhatatlan mennyiségű órát eltöltve Windows-installálásokkal, emlékszem még, hogy mekkora élmény volt egy új Virge 3D videókártya, egy pár száz megabyte-os HDD, vagy egy kétszeres sebességű CD-drive beszerzése. Viszont olyan konfigurációm van, amit én szeretnék, teljes a szabadság, és persze ár-érték arányban kiváló a gép.

Ma meg nem létezne Világevő a MacBook Próm nélkül és soha többet PC.

Ez a felkérés jött: "Arra gondoltunk, hogy ezt az egy hetet a menő baráti bloggerek vendégposztjaival díszítenénk ki, hogy a blog még sokkal jobb legyen, mint amikor itthon vagyunk, és ne is akarják az olvasók, hogy hazajöjjünk."

Nyilván nem mondhattam nemet.

Mivel – ahogy említettem – utáltam a Mac-misszionáriusokat, így én is igyekszem odafigyelni, hogy ne essek ebbe a hibába. Ezért nem is arról írok, hogy miért szeretem jobban, hanem arról, hogy hány helyen járt már velem a gép, mi mindent írtam rajta.

[Egyébként érdekes módon a cég semmilyen más terméke nem fertőzött meg, a telefonom iPhone helyett Blackberry (kell a billentyűzet), fotógépnek sem azt használom így, hanem egy tükörreflexes és egy kompakt Canont, MP3-lejátszóm nincs, iPadem végképp nincs, a laptop mellett nem látom értelmét, ha lehetne arról értelmesen blogolni, akkor esetleg, de billentyűzet és egyéb kényelmi okok miatt szóba sem jön.]

IMG00145-20130609-0831.jpg

Nagyon sokáig csak asztali gépeken dolgoztam, a Mac-re való átállásom is egy Mac Minivel kezdődött. Aztán rájöttem, hogy utazás közben sokkal hatékonyabb lennék, ha vinném magammal a gépet, régen még bőven elég volt utazás közben a Palmom (később a Handspring, majd a Sony PalmOS-es zsebgépei), blogolni és cikket írni még mindig nem lehet normálisan semmilyen handheld eszközön (a kütyü szótól irtózom). Így maradt a laptop, abból is egy 13"-os MacBook Pro, ami nem csak a dizájn miatt, hanem az alaposan próbára tett strapabírás miatt is fontos döntésnek bizonyult. Nézegettem a használt hirdetéseket, de 2010. februárban vettem végül egy új gépet, amíg nem volt meg, még nem hiányzott, de amióta megvan, nem tudom elképzelni, hogy akár csak pár napra is elinduljak nélküle, mindenhova jön velem. Ezen írok, ezen dolgozom fel a képeket, néha a videókat vágom, nem használok más computert, csak ehhez külső adattárolókat.

Ezekben az országokban járt már a laptopom: (az első látogatás sorrendjében, zárójelben az alkalmak száma)

  • Anglia (4 alkalommal)
  • Olaszország (8)
  • Németország (7)
  • Izland (2)
  • Svájc (2)
  • Franciaország (13)
  • Ausztria (15)
  • Horvátország
  • Libanon (itt kezdtem írni a Világevő blogot)
  • Törökország
  • Hollandia (2)
  • Panama
  • Costa Rica
  • Nicaragua
  • Peru
  • Bolívia
  • Chile
  • Szerbia
  • Málta
  • Azerbajdzsán.

Szóval elég sokat látott már a világból, 20 országot, és külföldön töltött kb. egy teljes évet összesen, de azért vannak még nagy tervek, például idén viszem Dél-Amerikába is, ahova egy fantasztikus gasztrotúrát vezetek majd novemberben azoknak, akiket érdekel az éttermi kínálatnál sokkal alaposabban is a téma.

(az utazásokat a nagyon profi tripit.com utazásszervezőben néztem vissza, nélkülözhetetlen munkaeszköz az a weboldal plusz az applikáció)

Legextrémebb blogolás:
Talán a Karib-tenger partján volt, amikor készülve a legfrissebb Michelin Kalauz híreire (szeretem elsőként megírni a jó híreket, eddig mindig sikerült is) felkeltem hajnali 3-kor, hogy időben tudósítsak a függőágyból a gyengécske WiFi-kapcsolaton keresztül. 

A legdrámaibb esemény:
Egy repülőúthoz kötődik, leszállás után a csomagtartót kinyitva a legfelső részéről kicsúszott a táskám külső, nem zárható részébe becsúsztatott laptop és a kb másfél méteres zuhanás után épp a lapjával landolt az ülés karfáján és onnan a földre esett. Az nagyon enhye kifejezés, hogy halálra rémültem, hiszen minden fontos adatom rajtva van, többségéről biztonsági mentés sincs (okosan). Meglepő módon simán bekapcsolódott, és szinte semmi baja nem lett a horpadástól eltekintve, aztán pár hónapra rá felmondta a szolgálatot a képernyő, a csatlakozó megsérült, cserélni kellett az egészet.

A legmagasabb hely:
4800 0 méterre vittem eddig fel, sajnos nem hegymászással, hanem busszal, La Pazból Arica felé buszozva volt egy ilyen hágó.

A leghidegebb hely:
Megeve, a Francia Alpokban, ahol majdnem mínusz 40 fok volt éppen még a földön is, innen indultam egy sétarepülésre a Mont Blanc körül, amiről videót is csináltam

A legdurvább gasztrobaleset:
Nem a laptopot, hanem a kis Canon gépemet érte, tönkre is ment az ügyetlen felszolgáló által véletlenül beletöltött szójaszósztól.

A legdrámaibb felismerés:
Három és fél éve írom a blogot és még egyszer se írtam le a leghűségesebb munkatársam (MacBook Pro) nevét ott. Ezt sürgősen pótolnom kell.

A legfrissebb bejegyzések:
A hamarosan megírt azeri gasztrokalandok lesznek, közben előveszek még perui sztorit is, és aztán indul egy moszkvai túra jövő héten.