Elkezdődött. Miután a Samsung eladta a több százmillió telefonnak álcázott kivégzőosztagot, Lee Kun-hee, a vállalat feje kiadta a tűzparancsot. Állítólag múlt hét közepén személyesen gépelte be a 17 számjegyből álló kódot, ami a nagy sebességű mobil-hálózatokon azonnal megérkezett a Samsung Galaxy telefonokra. Azóta a készülékek elkezdték ölni az embereket, eddig azonban még nem jártak sikerrel.

Két esetben viszont majdnem: egy 18 éves lány magáról megfeledkezve a zsebében hordozta az ELLENSÉGET, amikor az FELGYÚJTOTTA saját magát, csak hogy MEGÖLHESSE a lányt. A Galaxy S III terve nem járt sikerrel, a lány életben maradt, de nagyon komoly égési sérüléseket szenvedett:

k-bigpic_1.jpg

ku-xlarge_2.jpg

Megfigyelők szerint Lee Kun-hee őrjöngött dühében, amikor fülébe jutott a hír, nem tudta elviselni, hogy a készülék életben hagyta ÁLDOZATÁT, és nyomokat is hagyott maga után, pedig a protokoll szerint spontán emberi égésnek kellett volna álcázni a támadást. Meg nem erősített források szerint a vállalat vezetője Galaxy S-telefonok használatára kötelezte a fiaskó közvetlen felelőseit. "Inkább belezne ki egy körömvágó ollóval" - mondta az egyikük egy magát megnevezni nem kívánó újságnak.

Az ügy nagy port kavart a Samsungnál, továbbfejlesztették a szoftvert, így az már SOKKAL HALÁLOSABB elődjénél. A szoftverfrissítés után az első készülék a múlt héten aktivizálta magát (a Samsung a tervek szerint havi egy felhasználó kivégzésével pusztítja ki az emberiséget), és az rögtön egy teljes lakással végzett. A tulajdonos csak egy kis robbanást hallott, de a lángok tovább terjedtek, és leégették az egész szobát. Du elmondta, hogy a Galaxy S4 modell nem volt töltőn, és hogy minden alkatrész eredeti volt. A rakfós mobil persze elégetett minden bizonyítékot, így nehéz lesz utólag igazolni Du állításait.

ku-xlarge-1_1.jpg

Közben az iPhone felhasználók mind nagyon boldogok és rengeteg pénzhez jutottak az elmúlt hetekben. A szerencsemadaruk magasan száll és jó egészségnek örvendenek, leszámítva azt az iPhone 4-tulajdonos kínai nőt, aki meghalt a kádjában, és azt a szintén kínai, szintén iPhone 4-tulajdonos férfit, aki kómában fekszik, mióta megpróbálta töltőre dugni a telefonját. A vizsgálatok kimutatták, hogy ők harmadik gyártó által készített töltőt használtak, és van is tippünk, hogy melyik távol-keleti vállalat állhat a gyilkos kiegészítők mögött. Az életben maradt többi iPhone-tulajdonos viszont remek szexuális életet él, és testük is kicsattanó formában van.

Komolyan.

Köszönjük Gézának a találatokat!