Múlt héten ugye megjött a Microsoft negyedéves jelentése, amivel általában nem foglalkozunk itt a blogon, de a mostani esettel mégis érdemes. Főleg az utórengése miatt.

A pénzügyi kimutatás szerint a cég bevételei nőttek, a számok mégis jócskán alulmúlták a Wall Street előrejelzéseit. Ismerős történet, az Apple-lel is megesett. És mint ilyenkor lenni szokott, kisebbfajta pánik alakult ki a piacon, sokan eladták a részvényüket, ezért annak ára elkezdett esni. Nagyon. Egy nap alatt 11 százalékot.

livechart.png

Az elemzők azzal magyarázzák a bukást, hogy a tablet kannibalizálja a PC-piacot, így a Microsoft egyre rosszabb pozícióból versenyez. A Microsoft természetesen egy kevésbé borúlátó okkal magyarázta a történteket: az eladhatatlan Surface RT készletek 900 milliós értékcsökkenési leírása okozhatta a bajt. Egyszerre csak ott termett. Vagyis ahelyett, hogy a saját tabletjük segítené őket tapadni a sínre, pont most az lökte le őket a pályáról. Még úgy is, hogy 499 dollárról 349-re csökkentették a gép árát ugye.

A Microsoft azonban már készen állt a válasszal, tudta, hogy valamit elő kell húzni a jelentést követő hetekben. Valamit, ami nagyot szól, amivel mégis csak rá tudja beszélni az embereket: vegyenek Surface-t.

Ezt találták ki:

A Siri hangján ismertetik el egy iPaddel, hogy nincs kitámasztója, nincs direkt USB-bemenete, nincs
billentyűzete. Tiszta 2008, az iPhone-ellenes kereszteshadjárat idején. Vegyél Surface-t, mert iPadet nem akarhatsz. Kétségbeestek picit.

Inkább vegyetek Microsoft részvényt Surface helyett, a Portfolio.hu szerint legalábbis jó döntés lehet a vásárlás.