Nem, ez a poszt nem a dizájnról szól. A dizájnváltás alapvetően kellett, és nagyon jót tesz majd a platformnak, akármennyi hibát is találnak majd a végleges verzióban a szakmabeliek. Rosszabb esetben a felhasználók.
A poszt címe másra utal. Olyan dolgokra, amik felett elsiklottunk, amikre biccentettünk egyet, hogy jól van, végre, ez is megvan, mehetünk aludni.
Ilyen a Control Center újításai: a gyorsan elérhető beállítások, azon belül is az Airplane mód, a wifi, Bluetooth ki-bekapcsolása. 3G/LTE nem, ez mondjuk érthetetlen, de mindegy.
Ilyen fájlmegosztás egyszerűen, wifin vagy Bluetooth-tal.
Ilyen a hívásblokkolás.
Amikor ezeket a ficsöröket megláttuk, szerintem mindenkiben ez fogalmazódott meg: na végre, már évek óta könyörgünk érte.
És tényleg. Az ezekért való könyörgés az iOS-sel egyidős. Ősi. Talán még az azték alkotmányban is benne van.
Az Apple-ről szokás azt mondani, hogy jobban tudja, vagy jobban akarja tudni, mire van szüksége a felhasználóknak. Eddig a fenti képességekkel összefüggésben is ezt hihettük, hiszen a azoknak sem technológiai, sem dizájnbeli akadálya nem volt soha. Nem tudhattuk, miért nem kerültek bele az iOS-be, évek óta minden fórumon olvashattuk, olvashatták Cupertinóban is, hogy kellenek ezek a népnek. És nem csinálták meg.
Azt lehetett hinni, valami jár a fejükben. Hogy van valami okuk arra, hogy ne tegyék bele. És akkor tessék, most ott vannak. Pont egy évszázad késéssel, mint ahogy lehetett volna, beismerve, hogy végig igazunk volt, és ők tévedtek.
Ezt így beismerni bátorságnak tűnik. Egy sorry még elfért volna, de kiheverjük a hiányát. Itt van, amit kértetek, elismerjük, igazatok volt, most már hivatalosan sem lehet ezek nélkül élni.
Ugyanakkor gyávaság volt nem vagányan, időben meglépni ezeket a változásokat. Egy olyan cégnél, ahol a mammutméret mellett a gyors döntések, határozott lépések sem ismeretlenek, sőt a napi munka részei. Az Apple ebből a szempontból úgy viselkedett, mint valami magyar állami hivatal, ahol két éve nem osztottak jutalmat, és a kalácspénzt is a felére csökkentették.
Szóval most itt vannak ezek a funkciók. Maradt még a listán szerintem olyan tétel, aminek bele kellene kerülnie az iOS-be a jövőben, de a lista most összement. Egy bátorgyáva lépés következményeként.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.