Tegnap már megírtuk, hogy leárazták a készüléket, vagyis felemelték az árát, szóval kinyírták a negyedik generációs készüléket, és berakták a helyére a lebutított ötödik generációt, ami innen nézve drágább lett, onnan meg olcsóbb. Olvassátok el a cikket.

P1200732.JPG

Kiderült ugyanakkor az is, hogy a készülék 2007-es bevezetése óta mostanáig százmillió darabot adtak el, ami elég jó eredmény, főleg ahhoz képest, hogy én például a legeleje óta alig értem, hogy pontosan kinek szánják a modellt. Az első egy-két generációnál még úgy tűnt, hogy az iPod lesz a hordozható játékgép, akár erősebb hardverrel, mint ami az iPhone-ban van, de mára ez az elmélet már megdőlt, és sokkal olcsóbbnak sem mondanám a lejátszót, mint a telefont.

Az első cikk egyébként 2008. elején jelent meg a touch-ról itt az Appleblogon, akkor ezt írtuk:

Egyszerre frissítette az Apple a tökugyanúgykinéző iPhone-t és iPod touch-ot (touch-t?), ráadásul ugyanúgy: mindegyiket megpakolta memóriával. A mobil mostantól 16 gigabájtos kiszerelésben is megrendelhető 500 dollárért, és itt most álljunk meg egy pillanatra, révedjünk a múltba, ugorjunk bele az időalagútba, hagyjuk, hogy felemésszen a negyedik dimenzió, és jusson eszünkbe, hogy 2007 nyarán még a 4 gigabájtos verzió került ennyibe, ami azóta már meg is döglött (respect!).

Az mp3-lejátszóból 32 gigabájtos modell került piacra, 500 dollárért, a 16 gigabájtos és a 8 gigabájtos verzió maradt annyi, amennyi. Nem azért szeretjük őket, mert olcsók.

Az ár azóta mindenesetre csökkent valamelyest, ma már 300 dollárért hazaviheted a 32 gigabájtos modellt. Az ötödik generációról októberben jelent meg a tesztünk, azt itt olvashatjátok.