A DigiTimes cáfolja azokat az értesüléseket, amik szerint már 2013. tavaszán bemutatják az új iPadet. A lap ugyanis biztos forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a készülék gyártása csak júliusban-augusztusban indul majd be, így legkorábban őszi premierre érdemes számítani.
A pletyka hátterében az lehetett, hogy az iPad hagyományosan tavasszal jelent meg, leszámítva a legutóbbi, negyedik generációt, ami tavaly ősszel került piacra. Ezek után sokan féléves modellciklusokkal kezdtek el számolni, de könnyen lehet, hogy az Apple a legutóbbi frissítéssel csak átütemezte tavaszról őszre a premiert, és mostantól szeptemberben-novemberben jön majd az új generáció.
Hogy pontosan mire érdemes számítani az iPad 5-nél, arról kevés a hír, de a pletykák szerint vékonyabb, könnyebb tabletetet kapunk majd, és nyilván a hardver is erősödni fog. Arról sem tudunk sokat, hogy a feltételezhetően retina-felbontású kijelzővel érkező iPad mini mikor kerül piacra, de a legtöbb forrás a második negyedévre várja a készüléket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.