Gene Munsterben az a jó, hogy kitart a jóslatai mellett, rendszerint még akkor is, amikor azok már megbuktak. A mostaniakkal még nem ez a helyzet, hiszen senki sem tudja, mi lesz nyáron és ősszel, szóval akár még igaza is lehet a fickónak, aki szerint júniusban érkezik az iPhone 5S. Mondjuk ezzel a bejelentéssel túl nagy kockázatot nem vállalt. Munster szerint az 5S csak egy apró lépés lesz az iPhone 5-höz képest, erősebb processzor, jobb kamera és talán NFC csip kerül a készülékbe. A biometrikus azonosítás az elemző szerint legkorábban az iPhone 6-tal érkezik meg.
Ugyanakkor, és ez már kérdésesebb, Munster azt állítja, hogy szeptemberben befut az olcsó iPhone is. A fickó szerint ahogy annak idején az Apple nem félt piacra dobni a 49 dolláros iPod shuffle-t a 399 dolláros iPod mellett, úgy helye lehet most a piacon egy olcsó iPhone-nak is. Mintha Munster nem értené, hogy mennyire más piacról, nyereségről beszélünk és hogy milyen sokat változtak az Apple lehetőségei (jelentősen szűkültek) és a társaság nyereségével kapcsolatos elvárások (jelentősen nőttek).
Persze majd kiderül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.