A cím miatt biztos meg fog valaki sértődni. Vagy mindenki.

Mindegy.

Annyi történt, hogy az IDC számai szerint a 2012-ben eladott számítástechnikai eszközöket figyelembe véve a Samsung átvette a vezetést az Apple-től. Ez azt jelenti, hogy több számítógépet, laptopot, tabletet és okosmobilt adott el, mint a kaliforniai cég: 250 millió áll harcban a 219 millióval szemben. Persze az eredmény elérésében óriási szerepe volt annak, hogy a Samsung rengetek olcsóbb okosmobilt értékesít, és hát így könnyű, de attól még jár neki az első hely, meg a biccentés a 119 százalékos éves növekedés miatt.

13.02.21-IDC_Smart.jpg

Az Apple is hatalmasat nőtt, hiszen a tavalyi 152 millió készülék után idén már 219 milliót adott el, ráadásul a karácsonyi szezonban újra fej-fej mellett volt a két társaság: a koreaiak 79 millió készüléket, a cupertinóiak 75 milliót adtak el.

A többiek alaposan lemaradva következnek, a Lenovo, a HP és a Dell összesen jóval kevesebb eszközt adott el, mint az Apple vagy a Samsung külön-külön. De nézhetjük másként is a számokat: ez a két cég hozta a teljes eladások közel 40 százalékát, és ha a profitot néznénk, valószínűleg még nagyobb lenne a két vállalat előnye.

Egész évben egyébként 1,2 milliárd ilyen eszközt adtak el világszerte, a készülékek 60 százaléka okosmobil, 10 százaléka tablet, 17 százaléka laptop és 13 százaléka asztali gép volt.

Egyébként remekül látszik a táblázatból, hogy az okosmobilok hogyan terjedtek el az utóbbi három évben, és hogyan nyomták agyon a tabletekkel együtt a hagyományos informatikai termékeket:

Chart: Worldwide Smart Connected Device Market Share by Product Category, 2010-2012Description: IDC's Smart Connected Device Tracker looks at a holistic view of PCs, tablets, and smartphone, to help further analyze the shifting trends between product categories. The research program covers over 50 countries in detail, and provides quarter market sizing, vendor analysis, and forecasting across all product groups in a combined view. For further information contact Kathy Nagamine at knagamine@idc.com.Tags: Author: IDCcharts powered by iCharts