Néhány évente elérkezünk valamiféle trendfordulóhoz az informatikában, mostanában jóval sűrűbben, mint régen: annak idején viszonylag lassan ment végbe a változás, persze nem történelmi léptékkel mérve, hanem a mai tempóhoz képest: megjelent az első asztali gép, az első grafikus operációs rendszer, az első laptop, az első pda meg mobil. Az iPhone óta viszont felpörögtek az események, mert nemcsak az okosmobilok forradalmát kaptuk meg, de alig három évvel később befutottak a tabletek is, a következő 12 hónap meg valószínűleg a hordható informatikai eszközökről fog szólni: egycsapásra elavulttá válik minden, amit eddig használtunk.

Az összes fejlesztést nem ismerjük, de kettőt igen: ott a Google Glass, aminek a prototípusait hamarosan megkapják a fejlesztők, és ami 2014. elején a boltokba kerülhet, és ott van az Apple iWatch is, ami a pletykák szerint már gyártásban van. Ezek a pletykák egyébként könnyen lehet, hogy közvetlenül az Apple-től származnak, a cég a hír kiszivárogtatásával reagált arra a videóra, amit a Google publikált a Glassről.

Google_Glass_detail.jpg

Ebben a versenyszámban egyelőre jobban áll a webkettes cég. Sergey Brin már tavaly áprilisban bemutatta a prototípust, és azóta sikerült is már a szemüveggel a fején lefotózni a metrózó milliárdost.

Noah_Zerkin_photo_of_Sergey_Brin.jpg

A termék tehát létezik, kint van a dzsungelben, nagyjából tudni lehet, hogy mire lesz képes, hogyan lehet majd irányítani, sőt, videót is készítettek hozzá, ami minden fontos kérdésre választ ad (kattintsátok be a hd-t!):

Állat lesz. Vagy legalábbis annak tűnik, ki kell majd próbálni, hogy tényleg nem zavaró-e a súlya, hogy használható-e a kamera, és a legfontosabb kérdés, ami folyton felmerült bennem a videó nézése közben: nem vonja-e el túlságosan a figyelmem az életről a folyton felbukkanó üzenetek sora a jobb felső sarokban. A Glass hozhat olyan változást, ami alapvetően javítja az életminőségünket, de olyat is, ami valamiféle apokaliptikus végkifejlet felé vezet majd minket, mint amilyet a Surrogatesben láttunk, vagy ami még rosszabb, emlékezzünk csak a Pusztító szexjelenetére. És különben is, a Hegylakó 2-ben egy nagyon hasonló szemüvegben halt nagyon kellemetlen halált az egyik statiszta (1 perc környékén):

Szóval látványos a cucc, nagyon várom, hogy kipróbáljam, de felmerül egy rakás kérdés. Egy részükre azonnal, a többire csak több éves, évtizedes távlatban kapunk választ.

Az Apple iWatch elsőre kevésbé tűnik veszélyes szerkezetnek, éppen ezért nem is olyan izgalmas. Ami mégis érdekessé teszi, az a pletyka, miszerint már gyártásban van a cucc, ami idei, sőt, talán tavaszi premiert sejtet. Hogy pontosan mire lehet majd használni, arról kevés információ áll a rendelkezésünkre, és nagyjából arra a szabadalmi leírásra kell hagyatkoznunk, amit az Appleinsider túrt ki a levéltárak mélyéről.

A képen egy okosóra látható körkörös, hajlítható kijelzővel, aminek az egész felületén jelennek meg a fontos információk. Igazából egy karperecről van szó, ami minden fontos adatot átad a viselőjének (most attól tekintsünk el, hogy a napfényes kaliforniai Cupertinóban, ahol a fejlesztés zajlik, láttak-e már kelet-európai telet, amiben a júzerek csak otthon találkoznak a csuklójukkal, annyira bebugyolálják magukat a kabátba meg a kesztyűbe).

13.02.21-Wearable.jpg

A készülék egyébként nemcsak csuklón, hanem az asztalra kiterítve is használható lesz, bár nyilván elsősorban menet közben van értelme. A segítségével belenyúlhatunk a dalok playlistjébe, csekkolhatjuk a híváslistát, üzenetet is írhatunk vele és lesz benne valamiféle navigáció is, bár tegyük hozzá, nagyon úgy néz ki, hogy az iWatch inkább csak egy kiegészítő, mint önálló készülék: valószínűleg szükség lesz egy iPhone-ra is ahhoz, hogy használni tudjuk.

13.02.21-Wearable-2.jpg

Ami viszont remek hír, hogy nehezen merül majd le: képes hasznosítani a napenergiát, valamint a mozgási energiát is. És a Bloomberg, a New York Times valamit a WSJ is úgy tudja, hogy már gyártják a készüléket, szóval nyakunkon a premier.

A következő 12 hónap tehát a hordható informatikai eszközök forradalmáról szól majd, és a piac két legnagyobb, leginnovatívabb vállalata szinte egyszerre dob piacra egy hasonló problémára egészen másféle választ adó eszközt. Izgalmas lesz látni, hogy melyik jön majd be jobban a felhasználóknak.

Ti melyiket várjátok inkább?