Hétfő van, süt a nap hó, kezdjük optimistán a hetet. Az Apple szemszögéből ez azt jelenti, megtalálják a módját a befektetői bizalom helyreállításának, és kitalálnak egy új terméket, ami meglódítja az egyébként még mindig hasító eladásokat.

Több helyről is érkezett egyszerre a már ismert pletyka: az Apple karórát tervez piacra dobni. A New York Times szerint jelenleg is folynak a tesztek egy hajlított üvegű smart watch-csal. Okosórával, ha úgy tetszik. Ehhez a Gorilla Glass készítőivel álltak össze, a Corning új fejlesztésével, a Willow glassal ugyanis már lehetségessé vált a hajlított üveg alkalmazása. Például órán.

Nagyon aktuális egyébként az irány, tavaly a Pebble e-paper órája volt a Kickstarter nagy befutója, az okosórát tervező csapat 100 ezer dollárt szeretett volna összegyűjteni, hogy megalkossák az okostelefonokhoz kapcsolódó perifériát, aminek a segítségével már kevesebbszer kell a telefonunk után nyúlnunk. Aztán hipp-hopp, összejött 10 millió. Ennyire kell az embereknek egy ilyen.

photo-main.jpg

Mire lehet használni egy ilyet? Például zenehallgatásra, az órán választhatjuk ki, mi szóljon a fülünkben. Hívásnál láthatjuk a hívó nevét, BT headsettel felvehetjük vagy elutasíthatjuk a hívást. Láthatjuk az üzeneteinket, emailjeinket, az ismerősök Facebook vagy Twitter bejegyzéseit. A Sirinek az órán keresztül is kiadhatnánk utasításokat, így megoldódna a korábbi kérdés, hogyan lehet vezérelni mondjuk az Apple TV-t hanggal, miközben épp lejátszik valami hangosat. Futásnál, biciklizésnél is lehetne használni sportkiegészítőként.

email1.jpg

Egy volt Apple- vezér, Bruze Tognazzini még tovább ment. Ő egyetlen egy funkcióért már megvenné az órát: ha nem kellene napi 20-30-szor belépési kódokat megadni a Macjén vagy az iPhone-ján. Még azelőtt azonosíthatna az eszköz, hogy egyáltalán leülnénk elé/megfognánk, így nem lenne szükség ujjlenyomat-olvasóra és hasonlókra. Sőt jelezhetne, ha a Macünk vagy iPhone-unk egy bizonyos távolságnál messzebb került tőlünk. A Find My iPhone/Mac pedig a kijelzőre rajzolhatná ki, merre szalad a cucc. És persze az NFC chip is jobb helyen van egy ilyen eszközben, mint egy telefonban. iWatch-ot lopni sokkal nehezebb, mint iPhone-t.

De sietni kell. A CES-en ezek a kütyük voltak a sztárok, a Jawbone UP és a Nike FuelBand vezetésével. Januárban pedig elkezdték kiszállítani az első Pebble-eket, és biztosak lehetünk benne, hogy egy rakás gyártó rácuppant a témára. Az Apple zárt rendszere ugyan lehetővé teszi, hogy mások ne léphessenek előbb be erre a területre iOS-fronton, ettől függetlenül nem érnek rá szarozni. Nem engedhetik meg maguknak Cupertinóban, hogy rájuk foghassák: too little, too late.

2012 2013 év végére jósolják a cuccot.