Tegnap ugye bemutatták a 128 gigabájtos háttértárral szerelt iPad 4-et és a reakciók elég vegyesek voltak: vannak, akik szerint megváltás a modell, mások szerint óriási hibát követett el az Apple, mert senkinek sincs szüksége ekkora háttértárra, főleg nem egy 929 dolláros tabletre. Azon túl, hogy ezt a kérdést nyilván remekül el tudja dönteni a gyártó, és hogy legrosszabb esetben majd nem lesz sikertermék az új iPad, érdemes egy másik szempontból is megvizsgálni a kérdést: ekkora háttértárral már közvetlen konkurenciája lehet a szintén 128-as memóriával is rendelhető Microsoft Surface Prónak az iPad, legalábbis az első vélemények szerint.
Viszont ne dőljünk be ezeknek a hangoknak, ugyanis két tökéletesen különböző termékről van szó.
Egyrészt háttértár szempontjából sokkal inkább a 64 gigabájtos iPad van pariban a 128-as Surface Próval, hiszen utóbbin 45 gigabájtnyi helyet foglal el az operációs rendszer, meg a telepített programok listája, így már kicsomagoláskor is csak 83 gigabájtnyi szabad hely van rajta (a 64-esen meg 23).
Másrészt vessünk már egy pillantást a hardverre és vegyük észre, hogy a Surface Pro egy pc-laptop tabletvázban, annak minden előnyével és hátrányával, míg az iPad egy minden szempontból tipikus tablet ("a" tablet):
Sokkal több értelme van az összehasonlításnak, ha a Prót nem az iPad, hanem a MacBook Air mellé tesszük, a hardvere ugyanis inkább azzal van pariban:
Persze közben mégis egy tabletről beszélünk, ami meglehetősen emlékeztet a kétezres évek elején, az iPad előtti korszakban elterjedt, majd megbukott pc-alapú tabletekre. Izgalmas lesz látni, hogy a Windows 8-cal életképesebb-e a koncepció, mint annak idején a Windows XP különféle mutációival volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.