Amikor Steve Jobs bemutatta az iPadet, még csak zavartan vakargattuk a fejünket és nem értettük, hogy mire lesz jó ez a túlméretezett iPod touch. Az első reakciók csalódottak voltak, ami miatt eléggé ki is készült Jobs, a könyvében lehetett olvasni arról, milyen zaklatott volt a sok kurvaanyázó kommentet olvasva.
Aztán mégis neki lett igaza, a tablet a netbookkal szemben nemcsak egy lufi, ami még azelőtt kidurran, hogy rendesen felfújták volna, az első iPad óta a kategória népszerűsége töretlen, sőt, az NPD szerint az idén a tabletek le is győzik a laptopokat. A piacelemző ugyanis azt mondja, hogy tabletből 240 milliót, laptopból meg 207 milliót adnak majd el idén.
Az NPD emlékeztet rá, hogy a piac még mindig egyszereplős, akkora az Apple dominanciája, de a következő évek a verseny fokozódását hozzák magukkal: a mininek köszönhetően a kisebb tabletek is elterjednek, de az is látszik, hogy a 9,7 és 7,9 colos iPadek mellett meglehetősen sok vetélytársnak szorított még helyet a piacelemző:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.