Amikor az Apple belevágott az Apple TV fejlesztésébe, majd bemutatta azt, egyértelművé tette, hogy csak egy hobbiról van szó: nem vár hatalmas eladásokat, milliárdos bevételeket, egyszerűen szeretett játszani a termékkörrel, a végeredményt meg piacra dobta.
Ezzel együtt az Apple TV nem bukott meg: a második generációból néhány hét alatt 250 ezer darabot adtak el, pár hónap alatt meg összejött a milliós darabszám is.
Tim Cook azonban most vallott a legújabb eredményekről is: a szeptemberrel záródó pénzügyi évben összesen 2,8 milliót adtak el a 99 dolláros átjátszóból, míg az utolsó negyedévben új rekordot értek el 1,4 millió darabbal.
Elég szép számok, persze nem Apple-mértékkel mérve, ahol ötmillió Macről, 15 millió iPodról és iPadről meg 37 millió iPhone-ról beszélünk, ha az előbb említett negyedév jön szóba, és az is világos, hogy az Apple TV-ből az utolsó negyedévben befolyt 140 millió dollár is csak aprópénz. Főleg, hogy ennek csak egy kis része lehet nyereség.
Ezzel együtt Tim Cook megerősítette, hogy továbbra is hisznek a termékben, ő maga meg sem tudna már lenni nélküle, noha az Apple továbbra is csak hobbiként tekint a kütyüre.
Kérdés persze, hogy ez a játékszer önmagáért való-e, vagy inkább valami nagyobb célt szolgál: például, hogy az Apple rutint szerezzen a tévézés területén, megismerje a felhasználói szokásokat, így amikor végül előáll egy valódi tévével, már pontosan tudja, milyen pontokon kell legyőznie konkurensét.
Magyarósi Csaba
2012.01.27. 08:11
Címkék: piac tablet
Alaposan megvizsgálták az utolsó negyedéves eladásokat és számos hasznos következtetést tudtak levonni a szakértők. Egyrészt megállapították, hogy a mocskosul olcsó, 200 dolláros Kindle Fire megmentette az Android-platformot, főleg ennek a készüléknek volt köszönhető, hogy a Google operációs rendszere nőni tudott a tabletpiacon.
Másrészt kimondták, hogy a teljes tabletforgalom 26,8 millió darab volt a tavalyi 10,7 millió darab után, ami 150 százalékos növekedést jelent, míg egész évben 66,9 millió készülék fogyott, szemben a 2010-es 18,6 millióval.
Hogy legyen mihez hasonlítani az eredményt, a netbookokból a legjobbnak számító 2009-es évben sem fogyott harmincmillió darabnál több, a tablet tehát egyértelműen nagyobbra nőtt a hasonló célokra szánt, szintén második gépnek használt elődjénél.
Százalékosan és darabszámban nézve is nagyon sokat lépett előre az Android: tavaly év végén még csak 29 százalék jutott a platformnak, idén már 39, de érdemes megjegyezni, hogy a növekedést nem egy év, hanem egyetlen negyedév alatt hajtotta végre a Google operációs rendszere. A szeptemberrel záródó negyedévben ugyanis még csak 27 százalékon állt az Android, gyengébben, mint tavaly, aztán októberben megjelent a Kindle Fire, ami egymaga összehozta a növekedés legnagyobb részét.
Az Apple továbbra is piacvezető maradt, bár kétharmados súlya 58 százalékosra olvadt, ez még mindig elképesztő előny, figyelembe véve, hogy a konkurens százalékok mögött számtalan gyártó megszámlálhatatlan terméke sorakozik.
És akkor jöjjenek a számok: