Hivatalos dátum még nincs, de nagyon úgy fest, hogy szeptember 12-én, tehát valamivel több, mint egy hónap múlva mutatják be az új iPhone-t, az upgrade-elt iPodokat, és sokan erre a napra várják az iPad mini bejelentését is.
Abban lényegében biztosak lehetünk, hogy az Apple frissíti a mobilját, és Wall Street Journal, a New York Times és a Bloomberg által is megbízhatónak tekintett forrásokra támaszkodva arról is lehet némi elképzelésünk, hogy milyen irányba indul el a kaliforniai cég.

Elsősorban egy hosszúkásabb, de vékonyabb, 4 colos kijelzővel szerelt iPhone-t vár a piac, ami a Dotkom blog kiváló elemzése szerint az iOS 6-tal együtt várhatóan nem lesz formabontó. Ennek oka a cég sikere, ami megtörte a korábbi fejlődési lendületet. Az Apple a világ legértékesebb vállalataként már nem tud annyira újszerű és forradalmi lenni, mint annak idején a OS X-sel, aztán az iPoddal, majd az iPhone-nal, végül az iPaddel volt.
Egészen más ugyanis a környezet. Az asztali operációs rendszer a végnapjait élő OS-t váltotta le, az Apple tiszta lappal kezdhetett, ami a többi területre százszorosan igaz volt, hiszen a cég korábban sosem versenyzett a zenelejátszók, a mobilok vagy a tabletek piacán. Éppen ezért olyan termékeket hozhatott létre, amilyeneket csak akart, vagy amilyenekre képes volt - Jony Ive például a napokban mesélt arról, hogy majdnem lefújták az iPhone fejlesztését, amikor nem találtak megoldást arra a problémára, hogy a fülünk elkezd tárcsázni, ha beszélgetés közben hozzáérintjük a kijelzőt. Mivel az alapoktól tudtak elindulni, idővel minden nehézséget le tudtak küzdeni, és olyan megoldásokkal tudtak előállni, amik egy forradalmi, csodálatos telefont szültek. Az iPhone kijelölte a mobilfejlesztés útját.

Most viszont már egészen más a helyzet: az iOS százmilliós felhasználói bázissal szabvánnyá vált, és az Apple ennek a foglya lett. Nem vihet végbe drasztikus átalakításokat, nem újíthatja meg váratlanul a platformot, hiszen már oda kell figyelnie felhasználóira és fejlesztőire, akik nehezen térnek el a megszokottól. Még ha számos tanulmány bizonyítja is, hogy az emberek továbbra sincsenek tisztában azzal, mire van szükségük - pont ez a felismerés tette naggyá az Apple-t, és ez az axióma teszi lehetetlenné a nagy léptékű fejlesztést néhány százmillió felhasználóval a hátad mögött. Nekik ugyanis már elvárásaik vannak, csalódnak, ha mást kapnak, mint amit megszoktak, nem akarnak tanulni, újratanulni, biztonságra vágynak. A szegmens új szereplőjeként sokkal könnyebb jó fej, újító cégnek lenni, mert ugyanez a viselkedés elvárásokkal terhelt monstrumként felér az öngyilkossággal.
Az új iPhone az új iOS-sel együtt tehát kicsit sem lesz forradalmi, és minél népszerűbb a platform, annál kisebb esély van a tabula rasára. Ahogy a Dotkom is írja, valódi ugrásokra csak akkor számíthatunk, ha az Apple teret ad egy kisebb csoportnak a vállalaton belül, amelyik szembe megy az aktuális kínálattal, így egy újszerű, izgalmasabb platform megszületését készítheti elő. Ami persze hosszú távon veszélyt jelenthet az aktuális termékvonalra.
Jó hír, hogy ez a fajta attitűd nem áll távol az Apple-től: gondoljunk csak a pénztermelő Apple II-t veszélyeztető Lisára és Macintoshra, az OS helyébe lépő OS X-re, a PowerPC-platformot egyik pillanatról a másikra leváltó Intel-platformra, a legsikeresebb iPodot, a minit kinyíró nanóra, vagy az egész zenelejátszó-szegmenst parkolópályára küldő iPhone-ra.

Ha Steve Jobs tényleg a cégére hagyta mentalitását, akkor már gőzerővel fejlesztik azt a platformot, ami egy nap leválthatja a lassú evolúcióra kárhoztatott jelenlegi kínálatot. Mert ez az Apple igazi szubsztanciája.
szucsadam
2012.08.01. 08:19
Címkék: amazon
Az Amazon tegnap jelentette be, hogy egy scan-and-match szolgáltatást nyújt a vásárlóinak, aminek segítségével a felhasználók felhőből tölthetik le bármelyik eszközükre a zenéiket. A működés ismerős, a számítógépének összes hangfájlját megvizsgálják, és ami az Amazon üzletében is letölthető, azt felhőbe tolják, így akár Kindle Fire-en keresztül is hallgathatjuk azokat. De más eszközökön is elérhető lesz a cucc, a natív appok segítségével iOS-en ls Androidon, a böngészőn keresztül pedig bármilyen számítógépen hallgathatóak lesznek a számok.
Ez az iTunes Match, Amazon módra.
Természetesen a Kindle Fire célcsoportját becélozva az árakat is ez alapján kellett meghatározni. Ez most úgy néz ki, hogy a felhős szolgáltatás ingyenes azokra a dalokra, amit az Amazontól vásároltunk, a free verzióba tartozik még 250 szám, amit máshonnan szereztünk be. Ha 250 szám felett szeretnénk igénybe venni a meccselést, már ismerős számok köszönnek vissza: 25 dollár egy évre a szolgáltatás, és 250 ezer dalra érvényes.
(via Reuters)