Bezony, már ez van napirenden, alig kezdtük el otthonosan használni a Mountain Lion újításait, máris kopogtat az ajtón az új nagymacska. Az OS X 10.9 korai tesztváltozatait már javában nyomkodják Cupertinóban, a jövőre megjelenő operációs rendszerben pedig állítólag tovább folytatódik az iOS és az OS X szerelme.

IOS-UnlockScreen-on-OS-X-lion.jpg

Úgy tűnik például, hogy érkezik a Siri az asztali rendszerbe is, bár nem valószínű, hogy minden 10.9-használónak elérhető lesz a hangvezérlés. Inkább az várható, hogy az Apple az iOS-eszközöknél bevett szokáshoz hasonlóan csak az újabb Macekkel teszik elérhetővé a Sirit a 9to5Mac informátorai szerint.

A megbízhatónak mondott források azt is megemlítették, hogy a 10.9-ben az iOS-sel megismert, botrányokkal kísért Maps is megjelenik, sőt egy MapKit framework segítségével a fejlesztők a saját appjaikba integrálhatják a szolgáltatást.

Azt mondhatnátok, hogy az OS X Lion óta mintha nagy lenne a sietség az új rendszerek piacra dobásával, és ez nagyjából igaz is. A Lionnal az Apple bejelentette, hogy az OS X és az iOS egymás felé fog lépkedni a következő években, amíg valamilyen módon teljesen össze nem fonódnak. Miután ezt eldöntötték, a fejlesztők elkezdtek egy rakás képességet kifejleszteni, ami a két rendszer közötti kompatibilitást erősíti. A Mountain Lion, és a jövőre érkező 10.9 fejlesztése tehát egyszerre kezdődött, idén az egyik, jövőre a másik ficsörcsomagot kapjuk meg a Lion szellemében.