A Macworld fogta az új iPhone-t és elkezdett rajta dolgozni. Ugyanezt tette az iPhone 4-gyel, 4S-sel, valamint a két utolsó iPaddel. Mindegyik eszközön iOS 6-os futott és mindegyiknek ugyanolyan erősségűre volt állítva a fényereje (ezt egy műszerrel mérte ki James Galbraith).
Ezután Airplane-módba kapcsolták a telefont, beállították a hangerőt, elkezdték teljes képernyőn játszani ugyanazt a mozit és várták, hogy mikor adja fel az iPhone. Lássuk be, ez a legkevésbé életszerű teszt a világon, hiszen teljesen figyelmen kívül hagyja a mobilcsip fogyasztását, azt, hogy miként változik a hátralévő idő, ha maximálisan leterheljük a processzort, nincs szó háttérben futó alkalmazásokról vagy csak a normális használatra sokkal jellemzőbb böngészésről, de azért mégis van egy eredményünk.
Ami ahhoz képest, hogy a processzor sebessége duplájára nőtt, míg a kijelző 20 százalékkal nagyobb lett, nem is olyan rossz:
De ebből tényleg korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Az első hétköznapibb tesztek mindenesetre megerősítik, hogy az iPhone 5 általános felhasználás során is bírja annyi ideig, mint elődei. Azaz egy napig, ami egy hordozható számítógépnél pont a megfelelő hatótáv.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.