Közben az iSuppli kiszámolta, hogy az Apple-nek körülbelül 207 dollárjába, tehát 45 ezer forintjába kerülhet az iPhone 5, persze csak az alkatrészek árát és a konkrét gyártási költségeket figyelembe véve.
Ez az összeg egyébként magasabb, mint amennyit egy éve kalkuláltak az iPhone 4S-re, amire az iSuppli 188 dollárt számolt. Persze figyelembe véve, hogy a legolcsóbb készülék akkor is és most is 649 dollárba kerül hűségnyilatkozat nélkül, látszik, hogy minden évben elég sokat keres az Apple az iPhone-on. Persze ezt eddig is tudtuk.
És persze érdemes figyelembe venni azt is, hogy ebben az összegben sehol sincs benne az ingyenesen adott iOS fejlesztési költsége, azok a milliárdok, amiket az Apple eddig a processzortervező-üzletágba ölt, hogy létrehozza az A6-os csipet, Jony Ive bére, a hétvégi csapatépítések és a főhadiszállás villanyszámlája, meg az összes többi.
A 207 dollár csak a gyártás megindulásától felmerülő költségekre vonatkozik, nyilván sokkal nagyobb összeg jönne ki egy mobilra, ha minden kapcsolódó kiadást beleszámolnák az árba.
Persze attól még viccesek ezek a táblázatok, csak felesleges szemét bolsevistákat kiáltani miattuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.