Nem előzmény nélküli a mostani kirohanása az Apple kontra Samsung per bírónőjének, és érthető is az ingerültség. Először csak elmarasztalta a feleket, hogy semmiben nem tudnak megállapodni, és mindenről más a véleményük. Aztán színháznak nevezte a bíróságot, amiért a felek minden jogi manővert bevetnek, amit csak lehetséges. Most pedig odáig jutottunk, hogy ezt mondta az Apple ügyvédjének:

Ne már! 75 oldal! 75 oldal! Azt akarja, hogy határozzak 75 oldal alapján. (itt felemelte a hangját) Hacsak nem szívott cracket, akkor tudhatja, hogy ezeket a tanúkat nem idézheti be, ha már kevesebb mint négy órája van hátra.

12.06.21-Koh.jpg

A bírónő azért akadt ki, mert már nincs sok hátra a tárgyalásból, az Apple-nek négy, a Samsungnak egy órája maradt, és a cuperinói ügyvédek előrántottak még 22 tanút, akiket beidéznének a Samsung ellen. Emiatt adtak be pluszba egy 75 oldalas dokumentumot, Lucy Koh, a bíró viszont már nem akar olvasni.

Ha kiderül, hogy végigolvastam 75 oldalt olyan emberek miatt, akiket be sem tudnak hívni, meggondolom, mekkora díjat kérjek ezért.

Vagány, nekem tetszik a stílusa. Így kell ezt.