Noha nálunk egyetlen hivatalos Apple Store sincs, mégis érdemes megismerkedni a nemrég kirobbant John Browett-sztorival, ami pont az Apple üzleteivel kapcsolatban keltett kisebb pánikot.

browett-120130.jpg

Ő a nemrég kinevezett retail elnök. Ron Johnson ugye nemrég hagyta el a hajót, maga után hagyva egy olyan üzlethálózatot, amivel kapcsolatban szintén az Apple zsenialitását szokás emlegetni. John Browett pedig nem sokkal érkezése után átnézte a számokat, és úgy látta, nem stimmel a dolog. Túl sokba kerülnek az üzletek.

Ezért kidolgozott egy új stratégiát, amivel kevesebb munkaórát dolgoznak az alkalmazottak, nincs túlóra, kevesebb a workshop, sőt a dolgozók számán is húzott volna, hogy lecsökkentse a költségeket, és növelje a profitot. Bárhol máshol ez egy ésszerű lépés lenne, és John Browett nevét a grafikon növekvő tendenciája miatt aranyba foglalnák. Ahogy Hofi mondta, alakulna a terv, elvtársak.

Óriási felháborodást váltott ki az ötlet, és nemcsak az eladók és a boltokban dolgozó személyzet körében. Mindenkinél kiverte a biztosítékot, hogy egy prémium termékeket árusító cégnél, ahol prémium árakat kérnek a termékekért, épp a prémium kiszolgálásból faragnak le a nagyobb profit miatt. Én is meglepődtem, ez a felfogás teljesen idegen az Apple-től, és nem véletlenül dolgozott egy időben annyi ember az üzletekben, amennyi.

Ez kicsit olyan, mint amikor az Auchan átvette a fóti Corát, és elkezdett a régivel megegyező árú és külsejű, csak épp szar ízű kakaós csigát árulni. Hátha nem veszik észre a barmok, hogy lefaragtunk tíz forintot az előállítási költségen.

Na, az ügynek gyorsan jó vége lett, valaki szólt Browettnek, hogy merre hány méter - vagy magától jött rá, nem tudom -, erre a vezető visszavonta az összes intézkedést. Minden marad a régiben. Ezenkívül megkérte az üzletek vezetőit, tolmácsolja az alkalmazottaknak a beismerést: "ezt elszúrtuk". Az állítás szerint csak próbálgattak egy új rendszert, ami nem vált be.

A bizalom viszont úgy megrendült, hogy Cory Moll, az Apple Retail Workers Union (szakszervezet) vezetője videóban kéri Browettől: személyesen írjon nekik, hogy eloszlassa a szükségtelen félelmet.

Rossz politika ez.