Több érdekes részlet derült ki a hét végére az Apple kontra Samsung perben.

Például az, hogy 2010-ben az Apple megpróbálta békés úton rendezni az ügyet. Az Apple 40 dollárt kért volna minden eladott tablet, 30 dollárt minden eladott okostelefon után, ez az összeg pedig 20 százalékkal csökkent volna egy kölcsönös licencmegállapodást követően.

apple-samsung.jpg

A másik érdekes részletre akkor derül fény, ha megpróbáljuk kitalálni, mekkora összeget jelentene ez ma az Apple-nek. Ha megvizsgáljuk a közelmúlt elemzői becsléseit a Samsung eladásaira vonatkozóan, azt látjuk, hogy a találgatások szerint egy negyedév alatt 50 millió okostelefont, és 2,4 millió Galaxy tabletet adtak el - utóbbit csak az Egyesült Államokban -, ezek alapján pedig azt gondolhatnánk, hogy az Apple bőven 1,6 milliárd dollár fölött keresett volna ezzel a megállapodással egyetlen negyedév alatt.

A per során azonban kiderült, hogy a Samsung valós eladásai alacsonyabbak, mint gondoltuk. Az Egyesült Államokban például 1,4 millió Galaxy tablet fogyott 2010 óta összesen, miközben ugyanezen idő alatt 34 millió iPad ment el. Okostelefonban is sokkal jobb az Apple, ők ugyanis 85 millió iPhone-t adtak el összesen, miközben 21 millió Samsung készülék fogyott 2010 és 2012 között az USA-ban. A korábbi számokat tehát erősen újra kell értékelni.

De még így is igaz, hogy az Apple szépen aratott volna egy ilyen licencszerződéssel, bőven egymilliárd dollár fölött, ami nem mindegy. És ekkora összegről a Samsung sem akart lemondani, inkább belefutottak a perbe.

A bírónő egyébként hivatalosan is csalódottságát fejezte ki tegnap amiatt, hogy a két cég a kompromisszumkészség legkisebb jele nélkül vagdalkozik, így minden döntést a bíróságra hagy.