Itt vannak a friss-ropogós felmérések, amikből világosan kiderül, hogy a tabletpiacon még az Apple az úr. Sőt, brutálisan növekszik, jelenleg képtelenségnek tűnik megállítani a kaliforniai céget.

idc_2Q12_tablets.png

A fenti táblázatból tisztán látszik, miről beszélek: a második negyedévben sikerült tovább növelni az első negyedéves piaci részesedést, így a tabletpiac kétharmada újra az Apple kezében összpontosul. A második legizmosabb szereplő a Samsung 10 százalék körüli eredménnyel, szépen kezdett az Amazon öt százalékkal, az Asus inkább csak stagnált, míg az Acer, és a piac összes többi szereplője visszaesett.

Nyilván piaci részesedésben, és nem darabszámban (az Acer abban is), hiszen egy dinamikusan, 66 százalékkal növekedő piacon mindenkinek több mozgástér jut.

Érdekesség egyébként, hogy az iPaddel az Apple továbbra is a legnagyobb pc-gyártó a világon. Ha így nézzük - és ha a HP, meg számos nagy pc-gyártó így nézi, miért tennénk mi másként -, az eladott gépek 19 százalékán Apple-logó volt. Második a HP lett 12,5 százalékos részesedéssel, harmadik a Lenovo 12,1 százalékkal.

Persze ezek ketten főleg hagyományos pc-ket értékesített, de hát ki számolja már!