Az Apple közzétette harmadik pénzügyi negyedéves számait, amik amellett, hogy szokás szerint rekordot döntöttek, nem kiugróan jók. Máshogy fogalmazok: megtorpant a márka irreális, science-fiction-ökbe illő növekedése és értelmezhető, simán csak elképesztő negyedévet zárt az Apple.

A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 25 százalékos volt a növekedés, akkor 28 milliárd dollár volt a forgalom, most több mint 35 milliárd. A profit is szépen hízott, az egy évvel ezelőtti 7,3 milliárd dollárról 8,8 milliárdra. Ha az utolsó kilenc hónapos profitot vizsgáljuk, akkor már a szokásos Apple-növekedéssel találkozunk: a tavalyi 19 milliárd dollár után ez most 34 milliárd.

apple-money-logo.jpg

Lássuk, miből jöttek össze ezek a számok. Például a csökkenő Mac-eladásokból. Asztali gépből 13 százalékkal kevesebb, laptopból 8 százalékkal több fogyott, ami összességében 2 százalékkal több Macet és 3 százalékkal alacsonyabb bevételt jelentett. Az eredményt nyilván erősen meghatározta az elöregedett géppark, és bár a laptopok frissültek, ez a hatás csak a negyedév végén jelentkezett, míg a negatív hatás a vizsgált időszak jelentős részében jelen volt. Sőt, azt is érdemes figyelembe venni, hogy a hónap sztárterméke, a retina MacBook Pro hiánycikk volt, így nem tudta kellően felpörgetni az eladásokat. (Klikk a képre a nagyobb verzióért)

kicsi.jpg

Az iPodok forgalma most már szokás szerint csökkent, de ez az egész mp3-lejátszós piacra jellemző, a forgalom 1,3 milliárd dollárról 1 milliárdra esett vissza.

És akkor most következzenek a brutális növekedők.

Ott van például az iPhone, amiből a tavalyi 20 millió után idén már 26 millió fogyott, ez hárommilliárd dolláros pluszbevételt jelentett a cégnek. Ennél is komolyabb negyedévet zárt az iPad: a tavalyi 9 milliós után idén 17 millió darabos volt a forgalom, ami dollárban kifejezve 6 helyett 9 milliárdot jelent.

A növekedés egyébként nem köthető egyetlen térséghez: úgy Amerikában, mint Európában, Japánban vagy Ázsiában nőtt a bevétel, nagyjából hasonló arányban mindegyik kontinensen.