Azt beszélik, ez lesz a médiaközpont legnagyobb átalakítása a 2003-as Music Store debütálása óta, szóval az iTunes 11 több izgalmat ígér, mint egy szokványos szoftverfrissítés, és több pikantériát, mint Bunyós Pityu a női mosdóban. A Bloomberg információi szerint év végén mutatják be a változtatásokat.

iQ6Udli8C4Vc.jpg

Ezekről annyit tudni, hogy az iCloud sokkal meghatározóbb szerepet kap, hogy a felhasználók egyszerűen férjenek hozzá a felhőben tárolt tartalmakhoz, és minél könnyebben, átláthatóbban tudják a filmeket, zenéket, appokat megosztani a különféle eszközeik között. Itt néhány esetleges új iCloud-képesség mellett arra lehet számítani, hogy a dizájn mostani, jellemzően "kevés eszköz, sok helyben tárolt tartalom" felfogás helyett a "sok eszköz, felhőben tárolt tartalom" koncepció lép életbe, és ennek megfelelően tálalják elénk az információkat. Lehet elengedni a fantáziánkat.

A félhalott Ping helyett egy mélyreható Twitter- és Facebook-integrációt is sejtenek. De nem csak lájkolásról meg "töltsd le ezt a számot 99 centért" típusú megosztásról van szó, a pletykák szerint az Apple már egy ideje tárgyal a nagy kiadókkal, hogy egy új zenemegosztó funkciót is belevegyen a repertoárba. Ez azt jelenti, hogy ha valaki hallgat egy számot az iTunes-ban, ingyenesen megoszthatja azt valaki mással is. Nem csak részletet, az egészet. Az Apple nyilván most is bőszen győzi meg a kiadókat, hogy ez miért éri meg _nekik_. És biztosra veszem, hogy van néhány igen ütős érvük.