A Morgan Stanley újragondolta a 2012-2013-as előrejelzéseit a pc-piacra vonatkozóan, és meglepő eredményre jutott. Ez alapján a tabletek térnyerése sokkal gyorsabb, mint korábban gondolták, és ez a pc-k eladásaira is rendesen rátelepszik. Gyakorlatilag majdnem teljesen felzabálja a jövő évi növekedést, a kimutatás szerint a korábban becsült 2-5 százalékos emelkedés helyett csak 1 százalék várható a hagyományos számítógépek piacán.

Az előrejelzés szerint idén 133, 2013-ban 216 millió tabletet adnak el, vagyis a fenti táblázat szerint erős korrekciót kellett végrehajtani a tippekben (a korábbi számok ezek alatt láthatóak, 95 és 114 millió készülék eladására számítottak).

A Mac-eladásokat az eddigi tapasztalatok alapján nem zabálja fel a tablet-piac növekedése, sőt a Halo-effektus miatt talán még pozitívan is befolyásolhatja az OS X-rendszerek értékesítését az iPad. Mindenesetre az Apple-nél ettől eddig sem féltek túlságosan, az elvük: inkább te zabáld fel az eladásaidat egy másik termékkel, különben előbb vagy utóbb egy másik cég teszi ezt meg helyetted.