Tavaly év végén vizsgálta először úgy az NPD a szektort, hogy a tableteket és a laptopokat közös batyuba tette. Az okok közt szerepel, hogy a két termékcsoport hatással van egymás eredményeire, vásárlókat szívnak el egymástól, hasonló feladatokra használják őket, és mert csak. Akkor az Apple volt az élén, viccesen nagy különbséggel lett a szektor legerősebb versenyzője:
De az NPD-nél nem állt meg a munka. Április óta számolgatnak, és arra jutottak, hogy bár mennyiségi különbség van, a sorrend érdemben nem változott: 2012. első negyedévében is az Apple a piac legerősebb szereplője, megint szórakoztatóan nagy előnnyel.
Néhány körülményt azért érdemes figyelembe venni.
Az egyik, hogy az Apple előnye csökkent, hiszen a korábbi 23,4 milliós darabszámot most egy sovány 17,2 milliós követte. Ez azonban két dolognak köszönhető. Egyrészt annak, hogy a tabletek forgalma a laptopokéval szemben nagyobb szezonalitást mutat, szóval karácsony előtt többen ugranak rá, mint a hordozható számítógépekre, így érthető a visszaesés az ünnepek után. Nem az első negyedév a rossz, hanem az utolsó a nagyon erős.
Aztán azt se felejtsük el, hogy az első negyedévben már kisebb lelkesedéssel vásárolták az iPadet, hiszen a vevők tudták, hogy jön az új modell, kivártak. A második negyedév nyilván izmos növekedést mutat majd megint.
Egyébként meg, hogy végre helyre tegyük a számokat: a 17,2 milliós darabszám mögött 13,6 millió iPad és 3,6 millió MacBook áll. Érdekesség, hogy ugyanebben az időszakban a második legsikeresebb tabletgyártó a Samsung volt 1,6 milliós darabszámmal, míg az Amazon 900 ezer Kindle Fire-je a harmadik helyhez volt elég.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.