Arról már sok szó esett, hogy a következő generációs MacBook Prókba az Ivy Bridge-processzorok mellett alapból ssd-s megoldások kerülhetnek, azt viszont nem tudhattuk, milyen meghajtókat építhetnek a gépekbe. Fülest kapott azonban a 9to5Mac, hogy az Apple néhány prototípusában a Samsung 830-as sorozatszámú, 256 gigás ssd-it próbálgatja. Ha ezt összevetjük a jelenlegi Air-ekben kapható 470-esekkel, jelentős, nagyjából kétszeres sebességnövekedést láthatunk:
Ez tehát a valós teljesítmény, 400MB/s-os írási és 500MB/s-os olvasási teljesítményre lehet számítani, ha az Apple végül rábólint az új Samsung ssd-kre.
Ez persze nem jelenti, hogy minden laptopba ugyanaz a gyártó készíti a meghajtókat. Mint a mostani Air-ek esetében, a Próknál is valószínűsíthető, hogy az Apple több lábon akar majd állni, és két beszállítót választ. Reméljük, ezúttal sikerül olyan másodvonalat találni, hogy nem lesz különbség az egyes gépek teljesítménye között.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.