Mindig is tudtuk, hogy az Apple kézikütyüjei remekül hozzák be az új ügyfeleket, akik a halo effektus miatt más termékekre is áttérnek. Viszont az NPD Group felmérése még így is meglepő: szerintük az egyesült államokbeli iPad-vevők 25 százalékának nem volt még korábban Apple-cucca, vagyis sem iPhone-ja, sem MacBookja, de még egy szaros iPodja sem. Ami manapság nagy szó már arrafelé.

Persze eddig, az iPhone-ok és iPodok esetében arra következtettünk, hogy az asztali gépek és a laptopok eladásai nőnek a kézikütyüknek köszönhetően. Ez így is volt, hiszen az Apple szándékosan úgy alakította ki a termékcsaládját, hogy minden a központ (a vas) körül forgott, így alakítva ki a teljes ökoszisztémát. Ha vettél egy periféria-eszközt, akkor elkezdtél vágyni a központra, MacBookra, iMacre is.

Ez mára viszont már megváltozott. Az Apple kihirdette a post-PC-korszakot, és az iOS-eszközöket minél önállóbbra akarja nevelni, hogy ne legyen szükség a hagyományos értelemben vett számítógépre a működtetéshez. Efelé mutatnak a frissítések közvetlenül a készüléken történő telepítési lehetősége, a wifis beállítási lehetőségek és az iCloud szolgáltatásai is (backup a felhőbe, és a vásárlások automatikus letöltése minden eszközre). Egyre kevesebb szükség van tehát egy Macre a működéshez.

Látszólag tehát ezek az új Apple-vásárlók az iPadjükkel kevesebb motivációt kapnak másik Apple-termék vásárlására. Ez azonban nem igaz. Korábban írtuk, hogy az új szolgáltatásokkal mennyire kibővültek, mennyire természetessé váltak egy Apple-ökoszisztéma szolgáltatásai, és ha ezt a képet nemsokára egy Apple tévével is kiegészítik, akkor egyértelmű lesz, hogy lecsapnak rá a márkát addigra megkedvelő fogyasztók.

Mert megkedvelik, abban biztos vagyok.