Miután a múlt héten kiderült, hogy világszerte a Macek 1 százaléka fertőzött a Flashback elnevezésű trójaival, az Apple-nél láthatóan ráfeküdtek az ügyre. A lázas munkáról árulkodik az a dokumentum, amit tegnap jelentetett meg az Apple saját support oldalán a fertőzésről. Ebben azt írják:
Az Apple április 3-án kiadott egy Java update-et, ami betömi a biztonsági rést a OS X 10.7 és Mac OS X 10.6 rendszerek számára… A 10.5 vagy korábbi verziót használó Macek úgy védekezhetnek a malware ellen, hogy kikapcsolják a böngészőben a Java támogatást.
Az oldalon az is olvasható, hogy a cég nem elégszik meg a biztonsági rés kiiktatásával, szoftvert is fejleszt, ami eltávolítja a fertőzött gépekről a malware-t. Sőt ezzel sem elégednek meg, felveszik a kapcsolatot az internetes szolgáltatókkal, hogy az általuk felderített irányító hálózatokat is lekapcsolják a netről.
Nagy buzgalmukban egyébként a dr. Web nevű antivírus cég szervereit is le akarták szedni, ez az a cég, ami fényt derített múlt héten a probléma nagyságára, és felmérte, hány Macen fut Flashback. Ehhez három "sinkhole"-t használtak, ami tulajdonképpen egy-egy botnet irányító központot takar, aminek segítségével a dr. Web adatokat gyűjtött a fertőzött gépekről. Mióta a cég elküldte az Apple-nek az összegyűjtött adatokat, ez az első alkalom, hogy valamilyen módon kapcsolatba léptek velük a cupertinóiak. A vírusvédelmi cég vezetése persze csalódott, hogy ilyen körülmények között került erre sor.
Az Apple tehát továbbra is maga szeretné szolgáltatni a Macekre a vírusirtókat, és biztosak lehetünk benne, hogy bármekkora lesz a maces malware-ek piaca, házon belül próbálja megoldani a problémát. Ha kell, felvásárol egy-két vírusvédelemmel foglalkozó céget, de külső programot nem ajánl majd. Valamit tenniük kell, mert ennél azért sokkal gyorsabbnak kell lenni a jövőben.
Még valami: érdemes észrevenni azt is, hogy a támadás elsősorban az egyesült államokbeli gépekre vonatkozott. Tavalyelőtt egy kerekasztal-beszélgetésen vírusvédelmi szakértőket kérdezgettünk a Macek sebezhetőségéről, és ott elhangzott, hogy ha a Macek aránya elér egy bizonyos piaci részesedést, akkor éri majd meg fejleszteni a kártevőket az almalogós gépekre is. Inkább a potenciálisan kiépíthető hálózat (windowsoshoz képest) kis mérete állítja meg a terjesztőket, nem az adott rendszer viszonylagos biztonsága. Most pedig azt látjuk, hogy azt a piacot kezdték támadni, ahol a maces részesedés a legmagasabb, 13 százalék körüli, vagyis lehet, hogy elérjük lassan a kritikus számot, és készülhetünk a kiűzésünkre a paradicsomból.
A bejegyzés trackback címe: