Alighogy megjelent Magyarországon az új iPad, máris elkészültek a méretre szabott tokok a készülékekhez, amiket nálunk, az Appleblogshopban meg is tudtok vásárolni.

Hiába csak 0,6 milliméter az eltérés a vastagságban, a pontos illeszkedéshez kifejezetten erre a táblára készített példányokat érdemes beszerezni, különben úgy járunk, mint lelkes sörivó a tavalyi nadrággal. Tovább nehezíti az iPad 3-tokra vágyókat a mágnesgate, vagyis az új tábla polarizációs érzékenysége. Emiatt ma két olyan tokot mutatunk be, amikkel nem állhat fenn ez a veszély, ráadásnak pedig kipróbálunk egy olyan tokot is, amit a fenti okok miatt visszahívtak, tehát várni kell rá.

Nekünk az Ozaki tokjai tetszenek, ezek tapintásra és strapabírásra is kiemelkednek a mezőnyből, ráadásul jól is néznek ki. Az igényeknek megfelelően idén is lehet csak hátlapot, kinyitható mágneses változatot választani, valamint ez utóbbit megfejelhetjük egy stylusos luxusverzióval.

Érdemes egyébként a tokokhoz passzoló új autót is vásárolni még a héten, hogy ne legyünk nagyon disszonánsak. Ebben nagy lelkesedéssel segítünk a leírás végén ajánlással.

1. iCoat Wardrobe + (IC506WH)

Belülről csúszásmentes, kívülről nubuk hatású műanyag borítást kapott a kicsike. A hátlapon találunk még egy kinövést, ide csúsztathatjuk be a stylust, ha ezt is vásárolunk a tok mellé. Igazából semmi különös, felpattintod, passzentos, jó tapintású, kész.

Ajánlott autópárosítás: törtfehér Mini Morris. Itt kapható.

2. iCoat-Notebook+ (IC509YL)

Ez már igazi luxus kategória, ha Bentley-d van, feltétlenül ezt válaszd. Ezt a borítást már tényleg csak egy halott állat választja el a bőrtől, elegánsan ráncos is, meg minden.

Állat, ahogy látszik a varrás, megkövetelve a feltétlen tiszteletet és a haladó gondolatok iránti lelkes empátiát.

A hátoldalára hozzácsaptak egy stylust is, mert hiába kaptunk tíz stylust az istentől születésünkkor, rajzolni csak egy tizenegyedikkel lehet rendesen. Kipróbáltam, és tényleg:

Akinek tehát megtetszett a Sketchbook Ink a legutóbbi keynote-on, a fentinél mélyebb tartalmú műveket is létrehozhat, a stylus egyébként nagyon jól csúszik a felületen, és pontosan lehet vele dolgozni.

Ajánlott autópárosítás: fekete Bentley vagy Maybach 57 S. Itt kapható.

3. iCoat-Slim-Y (IC501WH)

Ez már egy mágneses verzió, vagyis az utolsó pillanatban visszahívták a gyártók, így a tegnapi szállítmánnyal gyakorlatilag meg sem érkezett. Egy kicsit várni kell rá, amíg elintézik a mágneses ügyet, hamarosan kapható lesz ez is. Addig egy kis kedvcsináló.

Itt a hátlap kívülről az előlap bőr tapintású külső burkolatát kapta meg (tegye fel a kezét, aki értette), belülről pedig látványos mintákat álmodtak rá. Ez az, amit csak egyszer látsz az életben, mégis tudod, hogy ott van. Tudjátok, mint a jó asztalos, a bútor hátoldalát is tökéletesre díszíti.

Itt már az előlap miatt izgalmasabb a történet. Az Ozaki újragondolta a Smart Cover ötletét, és egy több lehetőséget kínáló megoldást mutattak be. Ez egyrészt természetesebb mozdulattal nyitható, mint az Apple borítója, a sarokból a középpont felé húzva is felhajtható, másrészt számos állítási lehetőséget kínál. És mindegyik pozíció nagyon stabil, az iPad meg sem mozdul. Példa a videóban:

Masszív, stabil tok, a Reddot design díj nyertese 2012-ből, szóval tényleg minőségre lehet számítani.

Ajánlott autópárosítás: szürke vagy kékes árnyalatú Audi A6.

További iPad 3-tartozékokat itt vásárolhattok.