Meg az iMovie is. Persze nem hivatalosan, a kamera nélkül szerelt két éves táblák az Apple hivatalos álláspontja szerint nem az iPhotónak és az iMovie-nak készültek. Éppen ezért nem is lehet rá telepíteni AppStore-ból a két programot.

Pedig el tudom képzelni, hogy az eredeti iPadek birtokosai is szeretnék használni például az elég komolyra sikerült érintőkijelzős fotójavítási funkciókat, amiket a keynote-videónál jobban semmi sem mutat be:

Az Appleinsider szerint van megoldás, még ha kicsit gányolós is, amivel törés nélkül feltehető a két új app az első iPadre is.

Ehhez le kell tölteni az Apple ingyenes iPhone Configuration Utility programját, amivel általában cégek telepítik a programjaikat az alkalmazottak gépeire. Viszont másra is jó: minden alkalmazást, ami az adott gépen az iTunes/iTunes Media/Mobile Applications mappában van, rátelepíti a rákötött eszközre.

Ha pedig a számítógépen megvásároljuk az iPhotót vagy az iMovie-t, az a fenti könyvtárban jelenik meg, és automatikusan felajánlja magát telepítésre az iPhone Configuration Utilityben is. Ha a program megkérdezi, Authorize-t kell nyomni, és máris futhatnak az új szoftverek. Állítólag nem is rosszul.