Múlt héten mutatták be a Macintosh legújabb operációs rendszerét, ami számtalan képességet örökölt az iOS-től, egyet azonban nem: a Sirit.

A Wirednél dolgozó Christina Bonningot elgondolkozott azon, hogy miért.

A legegyszerűbb ok: a Siri nem az iOS, hanem az iPhone 4S része. Bár ügyes programozók bizonyították, hogy kiválóan fut iPhone 4-esen, sőt, némi energiával az iPod touchtól egészen a termosztátig mindenre rá lehet hekkelni, az Apple csak a csúcstelefonján tette elérhetővé, és a következő iPhone érkezéséig valószínűleg exkluzív is marad a szolgáltatás. Ez különbözteti ugyanis meg leginkább a 4S-t a többi modelltől.

De vannak más problémák is, hardveresek. Az iPhone-ban található mikrofont úgy alakították ki, hogy az minél tisztábban rögzítse és továbbítsa a beszédhangot. Egészen pontosan két mikrofonnal oldották meg ezt a kérdést: az egyik a szájnál helyezkedik el és ránk figyel, a másik a fejhallgató jack-dugója mellett van és a háttérzajt rögzíti. Ebből tudja a mobil, hogy milyen hangokat kell kiszűrni a beszélgetésből. Ez a képesség azonban teljesen hiányzik a Macintoshokból, ami csökkentené a szoftver használhatóságát.

Aztán ott van a minek kérdése is: egy mobilnál fontos, hogy kéz nélkül is irányítani tudjuk, hiszen futás, vagy vezetés közben kényelmesebb diktálni, egy számítógépnél viszont nem ilyen szűk a keresztmetszet, egészen addig ugye, amíg fel nem bukkan Machine Girl, hogy levágja a kiálló testrészeinket:

Ráadásul nemcsak a kényelemről, hanem a funkcióról is érdemes beszélni: a Siri-t csak rövid feladatokra utasítjuk, sms-t diktálunk, éttermet kerestetünk vele a közelben, mobilos munkákat végeztetünk vele, míg egy számítógépet sokkal komplexebb problémák megoldására használunk, erre viszont jelenleg nem alkalmas a Siri. Ezért nem lehetne a fogyatékkal élők támasza sem egyelőre.

És azt se felejtsük el, hogy a Sirinek folyamatos adatkapcsolatra van szüksége, így ha kivinnénk a wifi-routerünk hatásköréből a Macbookunkat, hirtelen elveszne a szolgáltatás, ami bizonyára nagy szomorúsággal töltene el minden felhasználót.