Egy amerikai jogvédő cég nyílt levelet írt az Apple vezetőjének, Tim Cooknak, amiben számon kérte őt a felhasználók személyes adatainak védelme ügyében. A levél azt állítja, hogy a kaliforniai cég biztonsági előírásai elégtelenek, sőt, bizonyos esetekben nyílt utat adnak annak, hogy a szoftverfejlesztők hozzáférjenek az iPhone-okon tárolt adatokhoz.
Az ügy a Path nevű alkalmazás miatt pattant ki, amiről kiderült, hogy titokban összegyűjti az iPhone-on tárolt összes ismerősünk adatát, nevét, telefonszámát, emailcímét, majd a felhasználó engedélye nélkül továbbítja azt a fejlesztőknek.
A Path mögött álló cég azonnal reagált a hírre és bejelentette, hogy töröl minden ilyen információt a szervereiről, plusz kiadja a program új verzióját, ami már nem lopkod adatokat a júzertől, de addigra már nem lehetett visszalapátolni a szart a lóba.
A jogvédők szerint nagy a baj és azt állítják, hogy a Path csak a jéghegy csúcsa.
Egyrészt azért, mert egy gyors felmérés szerint számtalan fejlesztő végez a Path-hoz hasonló gyakorlatot, ennek köszönhetően körülbelül minden tizedik sikeres szoftverfejlesztőnél ott lehet Mark Zuckerberg, Larry Ellison vagy Bill Gates elérhetősége. Vagy ami még nagyobb szívás: a tied. És itt nyugodtan lehet nagy cégekre is gondolni, például a Foursquare-re, a Gowalla-ra vagy a Hipsterre.
Másrészt meg azért, mert mint kiderült, az alkalmazások nemcsak a kontaktokhoz férnek hozzá, de a képeinkhez, zenéinkhez, videóinkhoz, naptárunkhoz és bármilyen más fontos adatunkhoz is. Ezek közül bármit szabadon átmásolhatnak a fejlesztők magukhoz, amíg fut az alkalmazásuk.
Az Apple meglepően gyorsan reagált a hírre és szóvivőjén keresztül közölte, hogy az információk továbbítása a szerződési feltételek megsértése. Ezzel együtt az Apple aktívan is részt kíván venni a probléma megoldásában, ami egy kapcsoló beépítése lesz a következő iOS-verzióba: ezzel le tudjuk tiltani a kontaktadatok továbbítását.
Ez mindenképp jó hír, de az alapvető probléma ugye az, hogy már rég nem csak a kontaktadatokról beszélünk.
Néhány fontos megjegyzés a végére: az alkalmazás csak akkor bűvészkedik az információkkal, amikor épp fut. A probléma nemcsak az iOS-eszközöket érinti, az asztali gépeken is előfordulhat ilyesmi, míg az androidos alkalmazások telepítéskor kérnek engedélyt az ilyen műveletekre, amit a többség olvasás nélkül jóváhagy. Onnantól kezdve meg az üzenetektől a híváslistáig minden információ nyílt titok.
Az eset mindezek ellenére is nyugtalanító és gyors megoldást kíván.
Ha értesülni akarsz a világ legértékesebb vállalatának minden fontos híréről, csatlakozz a facebookos csoportunkhoz.
A bejegyzés trackback címe: