A Gawker adta hírül, hogy az FBI mindenki számára elérhetővé tette Steve Jobs aktáját. A weben hozzáférhető dokumentum a hivatalos nyomtatványok mellett véleményeket tartalmaz Jobs személyiségére vonatkozóan, olyan emberektől, akik közel álltak hozzá. Egy 1985-ös bombamerényletről is szó van benne, amivel megfenyegették.

Még érdekesebb, hogy Jobs 1988-tól 1990-ig Top Secret státuszt kapott a hivataltól, a besorolással a Wikipedia szerint hozzáférhetett kényesebb dokumentumokhoz. Az erről szóló hírekre gyorsan reagált valaki Jobs régi kollégái közül, mint elmondta, a Pixarnál többen megkapták a státuszt, miután képrenderelő szoftvert fejlesztettek, ami a hírszerzésnek a műholdképek javítása érdekében volt kiemelkedő fontosságú.

Az átvilágításra emiatt is szükség lehetett, így több megkérdezett nyilatkozott Jobsról az FBI-nak. Ilyenek olvashatóak még a megkérdezettek véleményei között:

Néhányan aggodalmukat fejezték ki Jobs múltbeli drogfogyasztásai miatt.

Néhányan megkérdőjelezték Jobs őszinteségét, azt állítva, Jobs átalakítja az igazságot, és torzítja a valóságot, hogy elérje a céljait.

Mások őszinte és megbízható embernek tartották, akinek csak a morális értékei nem megfelelőek.

Azt állították egyesek, becsületes, amíg a dolgok úgy mennek, ahogy akarja.

Ezekből egyébként sokat nem lehet megtudni Jobsról, de legalábbis semmi olyat, amit eddig nem tudtunk. Emiatt is érdemes elolvasni Walter Isaacson életrajzát: nemcsak az a könyv nagy előnye, hogy sorba szedi azokat a történelmi hírmorzsákat, amikről eddig is hallottunk, és megbízható forrásokkal támasztja alá azokat. Azért is fontos könyv, mert ez próbálja először Steve Jobsot, mint dialektikus egységet szemlélni, és hihetően ábrázolni a gyarló és a zseniális vonásait. Így nem esünk abba a hibába, hogy végletekben gondolkozunk róla, ami kialakítja a Jobs-imádók és -gyűlölők táborát. Ahogy Hrabal mondja:

A régiek tehát jól tudták, hogy minden ember portréját dicsősége és gyalázata dialektikus egysége alkotja. Mi, huszadik századiak hajlamosak vagyunk rá, hogy magunkban csak a dicsőséget, másokban viszont csak a gyalázatot lássuk meg. Márpedig ez a káosz kezdete. Térjünk hát vissza az ember dialektikus portréjához mint minden dolgok egyedüli mércéjéhez!