Akinek van valamilyen Apple wifiroutere, az biztos találkozott már az Airport Utility-vel, vagy a Mac OS-en, vagy az iOS-en. Ezzel a szoftverrel lehet beállításokat végezni a routeren.
A szoftver asztali és a mobilverziója eddig erősen különbözött egymástól. Nálam, és a g-s szabványú Airport Express-emnél két pontos is észlelhető volt a különbség. Egyrészt a mobilverzió sokkal korszerűbben nézett ki, másrészt az én Airportomat csak az asztali verzióval lehetett konfigurálni, mert a mobil azt írta ki, nem kompatibilis a routerrel. Túlságosan régi a vas, az van.
Ma reggel viszont megjelent az asztali Utility frissített, 6.0-ás kiadása, amiben főleg a dizájn az újdonság, ugyanis olyan lett, mint a mobilkiadás: nagyon szép.
Itt látszik, hogy milyen volt eddig a program:
Itt meg az, hogy milyen lett:
Jól látjátok, az új dizájn mellett meg is hülyült a program, az ugyanis már nem kompatibilis többé a routeremmel (a telepítés alatt végig éreztem, hogy ez lesz).
Plusz pont, hogy az Apple gyorsan elérhetővé tette az 5.6-os verziót is nekünk, kivénhedt hülyéknek, ami simán felmászik az új mellé, és újra remekül konfigurálható a router.
Akiknek újabb vasuk van, azok most duplán örülhetnek, a frissített Utility mellett ugyanis befutott a 7.6.1-es firmware is az Airportokhoz és Time Capsule-ökhöz, ami a vezetéknélküli sebességet javítja és lehetőséget biztosít arra, hogy az eszközöket iCloudon keresztül is el lehessen érni.
Egyébként mindkettőre nagy szükség volt már.
A bejegyzés trackback címe: