Korábban is terjedt a pletyka, hogy az Apple egy elég fajsúlyos felvásárlást tervez. Az izraeli Anobit Technologies vezetője később megszellőztette az eladás tényét is, de az Apple csak a héten árulta el hivatalosan: tényleg övék a flash memória tervező vállalat.

Az adásvétel részleteit nem árulták el, de a korábbi hírek 500 millió dolláros induló árról szóltak, ami még az Apple tartalékaihoz képest sem elenyésző pénz. Ezzel az Apple gyakorlatilag egy beszállítóját vette meg, az Anobit által tervezett technológiát az iOS-eszközökben és a MacBook Airben is használják.

A felvásárlás eredményeképp egyébként az Apple egyéb előnyöket is élvez, például olcsóbban juthat hozzá a flash memóriákhoz, egy számítás szerint 10-20 százalék közötti mértékű megtakarítással számolhat az egyes modulok esetében. Ez azt jelenti egy gyors számolás után, hogy negyedévente csak az iPhone-ba tett modulokon több tízmillió dollárt faraghat le (az előző négy negyedévet átlagolva 3 hónap alatt 18 millió iPhone-t adtak el, egy-egy flash modul költsége 20-40-80 dollár a tárhelytől függően az iSuppli számítása szerint). A legoptimistább számítás szerint akár egy év alatt simán megtérülhet a beruházás, csak az iPhone-okon, ha igazak az állítások.

A pletykák szerint az Apple egyébként még tovább gondolja ezt a dolgot, és fejlesztő központot is nyitna Izraelben. Ezt természetesen nem erősítették meg, az Apple hivatalos álláspontja: időről időre vásárolnak kisebb cégeket, az ezekkel kapcsolatos terveiket pedig nem osztják meg.