almalé és kungfu Rólunk

Újabb részletek a Mac OS X Lionról

Tegnap az Apple kiadta a nyáron megjelenő új operációs rendszerének Developer Preview verzióját, így most még közelebb kerültünk a végleges oroszlánhoz.

Amit eddig tudtunk, azt itt foglaltuk össze, itt pedig a Gestures and Animations résznél találhatjuk a videót, ami gyorsan végigfuttatja az operációs rendszer hitvallását, ami így foglalható össze: a Mac OS X ereje alá is az iPád könnyű használhatóságát próbálja beilleszteni.

Tovább olvasom


BRÉKING: Új MacBook Prók

Az Apple bemutatta a profi laptopok új generációját. Ez volt eddig:

És ez lesz mostantól (13, 15 és 17 col):

Ahogy a képeken is látszik, mindegyik gépbe Core i-processzor került, méghozzá a második generáció, tehát az összes konfigurációnál jelentős az előrelépés. Az eddig Core 2-eseket használó 13 colos gépeknél 30-50 százalékos gyorsulásra lehet számítani, míg az eddig első generációs Core i5-ös, Core i7-et használó 15-ös és 17-es laptopoknál még nagyobb lehet az előrelépés, hiszen ezekbe kétmagos helyett négymagos csipek kerültek. Alapból!

A memória 4 gigabájt maradt mindegyik konfigurációban, a merevlemez az összes típusban nagyobb lett valamivel, de nem lett alapértelmezett az ssd, ezt meghagyták az Air privilégiumának. Állítólag csak egy év múlva érkeznek meg azok a teljesen áttervezett MacBook Prók, amiknek a szerkezeti felépítése alapvetően különbözik majd a mostaniaktól.

Érdemes még kiemelni, hogy a 13 colos gépekben az eleve integrált Nvidia grafikus gyorsítót az integrált Intel HD 3000 váltotta: ezek már nem olyan bénák, mint a korábbi inteles vga-k, nagyobb ugyan nem lett a kicsi MacBook Pro grafikai teljesítménye, de legalább kisebb sem.

A 15-ös és 17-es gépekben meg négymagos Core i7-es váltotta a kétmagos Core i5-ösöket, és a grafikus gyorsító is alaposan megváltozott: a Radeon HD6490M váltotta a Geforce 330M-eket, bár amennyire tudni lehet, ezek sem sokkal erősebbek az elődeiknél.

Szóval a processzor mindegyik gépben jóval erősebb lett, háttértárból is többet kaptunk, de a grafikus teljesítmény és a memória nem nőtt és forradalmi technológiát is csak egyet kaptunk: a Light Peaket (amit itt Thunderboltnak hívnak), amiről meg majd kiderül, hogy milyen gyorsan terjed el.

Közben azonban történt egy komoly visszalépés is: 8-10 óráról egységesen 7 órára csökkent az üzemidő, bár a MacBook Airnél már láttuk, hogy új mérési módszertant vezetett be az Apple, és a kevesebb több. Majd a gyakorlatban derül ki, hogy mi a helyzet, könnyen lehet, hogy a mostani hét kompatibilis a korábbi tízzel, bár az is igaz, hogy a 13-as gépekben dolgozó Core i5-ösök többet fogyasztanak, mint a most leváltott Core 2 Duók.

Tisztességes ráncfelvarrás történt, más nem. 



Store Down!

Egy-két órán belül megismerhetjük az új MacBook Prókat, azt mondom!

Update: ez az egész napos szívatás tök béna, meg unalmas is.



Onion: Groteszk az új MacBook Pro

Ismerjük őket, aki nem, annak röviden az Onionról: ez egy olyan híroldal, ahol mindenféle kamu információt közölnek le meglehetőseb abszurd megfogalmazásban, de a cikkek és videók olyan alaposan, a témát olyan ügyesen körbejárva készülnek el, mintha komoly hírekről lenne szó. Ettől olyan vicces az Onion.

Legújabb anyagukban az új MacBook Prók premierjéről számoltak be. Lássuk, még a valódi bemutató előtt néhány órával, milyennek képzelik az eseményt.

Mivel Steve Jobs betegszabadságon van, az őt helyettesítő Tim Cooknak kellett szembesülnie az új MacBook Prót övező kemény kritikákkal, amik leginkább undorítónak írják le a gépeket.

Cook bemutatóját az Apple központjában döbbent csönd fogadta, mert a bizarr, új termék ugyan hasonlít egy számítógépre, ám vastag hússzerű bevonat fedi, ami láthatóan nedvedzik itt-ott.

"Te jó ég" - így kommentálta Kurt Starfeldt, az Apple egyik alkalmazottja az gépet. "A fejhallgató csatlakozója valami nyálkás anyag, amiből morajló hang távozik, ráadásul a gép megrázkódott, amikor Tim azt mutatta be, hogyan kell használni a touchpadet".

"Képtelen vagyok kitörölni az emlékezetemből, bárcsak elfelejthetném" - mondta Starfeldt.

A hallgatóság egybehangzóan azt állította, hogy az új MacBook Pro valamiféle működő emésztő-, izom-, és húgyúti rendszerre emlékeztet, amint egyszerűen kihívás nézni, és aminél visszataszítóbbat még sosem készített az Apple.

Egy ügyfél szerint a gép ziháló hangot hallat, ha egyszerre több programot futtatunk rajta. "Megpróbálkoztam egy force quittel, de minden lelassult, a hús meg betegesen lilává vált" - mondta Bill Delain. "Végül megnyomtam a lemezkiadó gombot, mire kinyílt egy tálca, ami kiköpött egy csomó fogat. Miért kell bele fog?" - kérdezte az elkeseredett szakember.

Az Apple leírásai alapján a forradalmi laptopnak része egy fejlett grafikus kijelző, amit egy fedél vég a káros porrészecskéktől, és a bakteriális fertőzésektől, amiket ha mégis elkap a gép, sárgás folyadék szivárog a panelből.

A laptop 13, 15 és 17 colos verziókban lesz elérhető, mindegyikbe 2,4 gigahertzes Core 2 Duo processzor dogozik, az akkumulátor egy feltöltéssel kilenc órán át bírja, és egy teljes értékű, keratinból billentyűzet is van rajta, ami az emberi bőr egyik legfontosabb építőeleme.

Az Apple-höz közeli források megerősítették, hogy Cook csalódott volt a média, a részvényesek és a fogyasztók reakció miatt, ahogy mondta, ő csak megpróbált elődje nyomdokain járva valami forradalmival előállni.

"Néztem, ahogy Steve Jobs felépítette az Apple brandet, és tudom, hogy élvonalbeli, amit bemutattunk" - mondta Cook, majd hozzátette: "Őszintén úgy gondolom, hogy a laptopépítés következő logikus szintje ez: amikor úgy érezheted, hogy a gép a tested része. A tervezés persze még nem tökéletes, de remélem, idővel az emberek megtanulják majd szeretni az új technológiát".

Cook biztosította a fogyasztókat, hogy az új MacBook Prók teljes mértékben kompatibilisek az iLife programcsomaggal.

A felhasználók egy csoportja, akik a béta tesztet végezték, azt mondták a riportereknek, hogy nagyon zavarba ejtő, amikor a lemerülő elemek miatt a laptop nyög egyet, és hogy szelíden horkolni kezd, amikor elmegy sleepbe. Egyikük elmondta azt is, hogy a számítógép eredetileg két kilós volt, de harminc kilósra nőtt abban a két hétben, amikor depressziósnak érezte magát, ráadásul a hangszórókból könnyek csordogáltak.

A sajtó beszámolója szerint reggel 3,2 millió lojális felhasználó várta világszerte az Apple üzletei előtt, hogy az elsők közt juthasson hozzá a legújabb technológiához.

Köszönjük G-nek a hírt!




süti beállítások módosítása