almalé és kungfu Rólunk

Nem az Apple készíti el a multitouch iMacet

Jeff Han, a Perceptive Pixel alapító-vezetője tartott egy kis bemutatót arról, hol tartanak most a multitouch-technikával segített mérnöki tervezés területén, a videó (bocs, csak itt találtam meg a felvételt) önmagáért beszél:

Perceptive Pixel's 82" Multi-Touch Display from Core77 on Vimeo.

Ez a könnyedség, ez a magától értetődő természetesség, amivel az egész működik, lenyűgöző. És ma már méretben is hozzák azt (82 col), ami után elképzelhetetlen lesz székből dolgozni. Vagy legalábbis kevésbé elegáns.

Nem véletlenül van náluk a labda, hiszen pont Jeff Han volt az, aki 2006-ban, egy évvel az első iPhone megjelenése előtt lenyűgözött mindenkit a multitouch fejlesztéseivel. Nem ma kezdte tehát.

Na de nem emiatt került az Appleblogra a fickó, hanem mert megemlítette, hogy ennek a terméknek a 27 colos verzióján is dolgoznak. Ami méretben pontosan az, amit az Apple annak idején elvetett. Szóltak ugyanis a hírek multitouch iMacről, de az Apple szerint nem volt eléggé ergonomikus a termék.

Úgy tűnik, a Perceptive Pixel mérnökei, akiknek szintén nem kell előadást tartani az ergonómiáról, másképp gondolták. Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből.



A Nagy Epson Játék az Appleblogon

Óriási meglepetéssel készülünk nektek karácsonyra, nem is akármilyennel. Nyereményjátékot szervezünk mindenféle értékes nyereményekkel az Epsonnal közösen, de olyat, ami megmozgatja az olvasóinkat, de kicsit talán egész Budapestet is. 

Akik már korábban is részt vettek már valamilyen Appleblog-nyereményjátékban, sejthetik, hogy valami izgalmasra készülünk. Legalább tízezer olvasónak kell emlékeznie arra a játékra, amiben posztról-posztra jutva kellett begyűjteni az információmorzsákat a főnyereményhez. Most ugyanerre készülünk, csak a pálya nem a blog lesz, hanem Budapest. Egy eltűnt Epson-nyomtatót kell felkutatni, nyomról nyomra, helyszínről helyszínre, a budapesti karácsonyi forgatagban.  Használnotok kell a lábatokat, a szemeteket, az eszeteket, az okostelefonotokat, mindenféle eldugott technikai berendezést, hogy megtaláljátok a végső megoldást, és az eltűnt nyomtatót. Olyan kalandot ígérünk nektek, amit még akkor is megéri végigjátszani, ha nem hozzátok el a fődíjat: lesz izgalom, rejtély, és a város egy pontján még hihetetlenül zseniális, az alkalomra készült Epson-Appleblog hamburgereket is találhatnak a versenyzők.

A városon átívelő nyomozó játék végén a rejtvényeket helyesen megfejtők között azért értékes ajándékokat is kisorsolunk. 

Fődíj: EPSON Stylus Photo PX 830 nyomtató

További díjak: 2 db EPSON Stylus Photo PX730WD nyomtató

Mindkét nyomtató csúcsminőségű otthoni technológia, ráadásul maximálisan Apple-kompatibilis: a wifis nyomtatásnak hála számítógépre nincs is szükség, iPhone-ról, iPadről, iPod touch-ról is mehet az adat a papírra.

Kisorsolunk még egy 10.000 forint értékű vacsorát legfeljebb négy személyre, egy steak-vacsorát és egy kétszemélyes kóstolót az Epson-Appleblog burgerből. A kalandtúrát teljesítők közt további kisebb nyereményeket is kisorsolunk.

Akkorát szólunk majd, hogy Budapest adja a másikat. Gyertek el minél többen, az értékes ajándékok mellé szuper játékot ígérünk.

A nyomozás december 17-én lesz, körülbelül két órát vesz igénybe, bármikor be lehet csatlakozni a játék ideje alatt. A nyomozásra itt tudsz feliratkozni (a Join gombbal tudsz csatlakozni). Kérjük, ezt mindenképp tedd meg, ha részt szeretnél venni, hogy tudjuk, hány emberrel számoljunk.

Előre a nyomtatókért!



A WikiLeaks alapítója szerint az iPhone-osok megszívták

Egy interjúban Julian Assange, a WikiLeaks alapítója különös összeesküvésre hívta fel a figyelmet. Állítása szerint az állampolgárokat a különféle kormányok megfigyelik, és erre az iTunes-t használják. Az iTunes-ban ugyanis szerinte van egy hiba, és ezt a hibát használják ki a megfigyelő cégek.

Azt mondta, dokumentumok kerültek a birtokába, amik ezt bizonyítják. Az interjú során bizonyítékot nem mutatott be, a "hiba" helyét nem fedte fel.

Tovább ment, megkérdezte a teremben ülőktől, ki használ iPhone-t vagy BlackBerryt, és ki használ Gmailt. "Ti mind megszívtátok" - mondta az egybegyűlteknek. "Az igazság az, hogy a hírszerzők épp most adják el világszerte az országoknak a megfigyelő rendszereket ezekre a termékekre."

Szóba került a hogyan is, de nem kerültünk sokkal közelebb a megfejtéshez: "Trójait terjesztenek, így ha egy weboldalra kerülsz, vagy valaki küld neked egy emailt, akkor bumm, megfertőzi a telefonodat egy trójaival, és felveszik, amit mondasz a szobában, még akkor is, amikor a telefon nem tűnik aktívnak".

Ez esetben én erősen aggódom, hogy a hónap végén túl fogom lépni a mobilinternet-keretemet.

Nagyon várom, hogy a WikiLeaks bemutassa azokat a dokumentumokat, amik megértetik velem: mi az az iTunes-okon, böngészőkön, operációs rendszereken és levelezőkön átívelő, univerzális hiba, amit senki nem vett észre, hogyan teszi lehetővé a megfigyelésünket.




süti beállítások módosítása