almalé és kungfu Rólunk

Windows 8 tableten fut az OS X

Felbukkant most egy kicsit unalmas, elég esetleg és túlságosan hosszú, de sok szempontból nagyon fontos videó a neten. Az látható rajta, ahogy a Samsung Windows 8 tabletjére felhekkelték a Mac OS X-et. Mivel a gép lényegében egy kijelzőbe épített szabvány pc Core i5-ös processzorral (ennek megfelelően órákban is nehezen mérhető üzemidővel), egy sima hackintosht látunk, de nem is ez az igazán érdekes a videóban.

Inkább két másik szempontra hívnám fel a figyelmeteket. Egyrészt arra, hogy ez a hét és fél perc olyan, mintha egy alternatív univerzumba kerültünk volna, amiben az Apple nem hozta létre az iOS-t, és úgy lépett be a tabletpiacra, ahogy mindenki más korábban: egy asztali operációs rendszerrel.

Másrészt meg a videót elnézve még nyilvánvalóbbá válik, hogy milyen fontos lépésre szánta el magát az Apple, amikor a mobil operációs rendszer fejlesztésébe kezdett. Hogy miért a kaliforniai cég hozta létre a tabletet, hiába gyártottak már tucatnyian előtte hasonló formájú gépet. Az OS X ugyanis hiába szerethető, jó operációs rendszer, használhatatlan, esetlen, ügyetlen egy tableten. Ebben a formában az egész szerkezet öncélú: nem kényelmesebb, nem gyorsabb vele a munka, mint egy laptoppal, az asztali operációs rendszer a tableten csak parasztvakításra alkalmas, de alapvetően nem változik meg tőle semmi.

Az egyik kollégám évekig használt egy tabletté alakítható HP laptopot, majd amikor kijött az iPad, hangosan felröhögött, mondván, hogy ő évekkel megelőzte az Apple-t. Pedig nem. Egy nyomogatható kijelzőre telepített Windows az nem egy valami, az csak egy trükk. Ahogy Jony Ive is mondta, az iPaddel kapcsolatban arra a legbüszkébbek, amit kihagytak a tabletből, nem arra, amit beleépítettek. Óriási meló lehetett szakítani a több évtizedes hagyományokkal és olyan operációs rendszert építeni, ami tökéletesen új módon közelíti meg a felhasználást. Lényegében minden mehetett a kukába, és a nulláról kellett kitalálni, hogyan is szeretnének az emberek használni egy ilyen eszközt, ami tesztüzemben az iPhone-ban bizonyított, végül az iPadben testesült meg tökéletesen.

Ez a videó nekem azt bizonyítja, hogy jól döntöttek, mert eszembe jut róla a régi tabletes korszak, meg az is, hogy annak mennyire nem volt semmi értelme.

A hozzászóláshoz kattints a posztra›››››



A HP elnöke Macet használ

Sok a furcsaság mostanában a HP körül. Volt itt kommunikációs katasztrófa a pc-üzletág eladásának bejelentése kapcsán, bénázás a Web OS-körül, vezetőváltás, most meg itt van ez a fotó.

A Reuters által készített képen Ray Lane látható, ahogy a leírás szerint kaliforniai otthonában számítógépén dolgozik. A világ legnagyobb pc-gyártójának elnökeként viszont elég meglepő, hogy a fickó egy MacBook Airt használ. Főleg, hogy azt még fel is vállalja, hiszen jól láthatóan egy beállított képről van szó. Én legalábbis kevés esélyt látok arra, hogy a Reuters fotósa épp Lane nappalijába tévedt karácsonyi bevásárlás közben, és jó turistaként elsütötte az exponálógombot.

Bár a képen látható egy másik számítógép is, ez kevéssé menti a helyzetet, főleg akkor, amikor a HP épp teljes erővel tolja saját Air MacBook-hasonmását, az Envy-t a piacon. Az biztos, hogy Lane nem technikai szakember, nem alakítja a gépek külső-, vagy belső felépítését, nem vesz részt közvetlenül a fejlesztésben, szóval nehéz elképzelni bármilyen más okot az Air használatára, mint hogy kedveli a gépet.



Szorongatja az Apple-t az Amazon?

Ezt olvasom egyre több helyen: az Apple-nek lépnie kell, itt a Fire, az iPad vetélytársa, ami nem hardveres, hanem egész más szempontból mászott rá a cupertinói táblára. Lépnie tényleg kell, csak nem mindegy, merre.

Gyorsan néhány szó a Kindle Fire-ről. Az Amazon 7 colos - vagyis a Playbookos vonalra felfűzött kis méretű - monitorral szállított tabletje nemrég került forgalomba, és eléggé megosztotta a szakértőket. Egyrészt vonzó a 200 dolláros ára, és a mögé pakolt amazonos tartalom, másrészt gyengécske teljesítményt nyújt a tablet. Az, hogy a Silk böngészője a renderelés egy részét szerveren végzi, csak arra jó, hogy ne legyen gyászos a teljesítménye a piacon, a gyorsaság bemutatására itt egy példa:

Ezek alapján természetesen nem lehetne az iPad 2 közvetlen vetélytársának nevezni ezt a tabletet, hiszen egész más réteget céloz meg, a low-end kategóriában játszik. Ami miatt mégis így emlegetik, az pont a már emlegetett tartalomszolgáltatás: az Amazon zenéket, videókat, könyveket, újságokat kínál felhőből, és a saját alkalmazásboltja is van, illetve elérhetőek a fire-es játékok az Appstore for Androidon belül. Ezek olyan alapok, amikre már lehet építeni, mint ahogy az iPhone sikere is jelentős részben az AppStore bevezetéséhez köthető.

Én érdeklődve várom az Apple lépéseit a tabletpiacon jelentkező új szereplőkkel kapcsolatban, leginkább az eddig szokatlan erőviszonyok miatt. A tabletpiacra úgy lépett be az Apple, nem egy nyüzsgő vásárban kellett megmutatnia, miért egész más az, amit ő csinál. Nem is a Macek, a prémium kategóriás számítógépek jól elkülönült szegménsének esete áll fenn, ami ugyan növekedést mutat, de sosem lesz képes a részarányát egy bizonyos szint fölé tornászni. Az iPad berobbant, és uralkodik a kezdetek óta, ez hozott a tabletnek tágan értelmezett létjogosultságot. Messze a legnépszerűbb tablet, hiába próbálják meg eladni a vetélytársak a termékeiket olyan képességgel, amit már az anyja sem támogat (igen, a Flash-re gondolok).

Viszont a második legnépszerűbb már a Fire.

A Fire a low-end réteget célozza meg, de azt jól. A 200 dollár hallatán a piac egyértelműen erre mozdul, egyre olcsóbban kínálják majd a szaggatós tableteket, mert nem tudnak 50-100-200 dolláros előnyöket felsorolni az Amazon táblájához képest. Az Apple-lel más a helyzet. Ezen a téren ő a piacvezető, ő nyitott fehér gyaloggal, és ezt az előnyt meg kell tartania, mint ahogy megtartotta eddig is.

Azok a hangok, amik újra az olcsóbb kategóriás iPadről beszélnek (ilyen például a Businessweek írása), szerintem tévesen ítélik meg a helyzetet. És nem azért, mert az Apple alapfilozófiáinak egyike, hogy ne legyen valamid csak azért, mert másnak is van. Ez csak egy dolog. Fontosabb, hogy az alulról, a Kindle olvasó irányából érkező felfejlődésre legfelül nem reagálhatnak úgy, hogy kompromisszumot kötnek. Nem akarhatnak hasonlítani az új szereplőre, mert veszítenének - hiszen az a saját területén a legjobb. Kicsit gagyi, nagyon olcsó.

Az irány természetesen az egyre feljebb kúszás, az innováció, a ficsörhegyek, a júzer simogatása, megmutatni, mivel több az iPad. Okokat szolgáltatni arra, miért fizessen ki valaki 300 dollárral többet. AirPlay, AirPrint, iMessage, FaceTime, egyre jobb játékélmény, egyre több program, egyre nagyobb kijelzőfelbontás, ez az irány.

Megállni, és bevárni a versenytársakat tényleg nem lehet. De a Fire berobbanására a válasz kézenfekvőbb, mint gondolnánk: tegyék azt az Apple-nél, amit eddig is, ez a legjobb stratégia. Ahhoz értenek a legjobban.



Hétvégén a mobilokról lesz szó

November 25-27-ig lesz a Telenor Mobil Weekend. Nem azért lett ez hír az Appleblogon, mert a Telenor is bevezeti az iPhone-t, hanem mert lesz egy kerekasztalbeszélgetés a mobil operációs rendszerek jövőjéről, amin én fogom képviselni az iOS-t kitörő lelkesedéssel. Ha teljesül az ördögi tervem, a beszélgetés végére a többiek eldobják androidos, symbianos, windows phone-os telefonjaikat, és rohannak a legközelebbi boltba iPhone-t venni (not).

Komolyra fordítva izgalmas eseménynek tűnik, amit péntek este hatkor nyit a Telenor egyik fejese a VAM-ban, és onnantól kezdetét veszi a vasárnap estig tartó őrület. Lesz verseny, bemutató, szakmai előadások, ki lehet próbálni mindenféle játékokat, és még félmilliós laptopot is lehet nyerni.

Itt vannak a részletek, aki akar, jöjjön el!



Játékokra lehet előfizetni az AppStore-ban

A Big Fish Games az első játékfejlesztő, aki engedélyt kapott erre az Apple-től. A seattle-i csapatnak lehetősége van arra, hogy egy bizonyos havi összegért kínáljanak all-you-can-eat típusú előfizetést, vagyis sok játék ingyenes letöltését fix összegért.

Az elképzelés szerint 6.99 dollárt kérnének a felhasználóktól, ezért cserébe korlátlan hozzáférést adnának az összes játékukhoz. Technikailag úgy kell elképzelni, hogy egy ingyenes alkalmazást lehet majd letölteni, amin belül in-app-purchase-szel lehet havidíjat befizetni. Ezek után a programon belül lennének elérhetőek ingyenesen az egyébként fizetős tartalmak a Bloomberg szerint. Nem kellene tehát egyesével letölteni az appokat, egy programon belül lehetne ugrálni a játékok között.

A cikkben alapvetően iPadről beszélnek, mint elérhető platformról. A játékfejlesztők azt is elárulták, hogy wifi-kapcsolatra lesz szükség ahhoz, hogy az iPaden így lehessen játszani a játékokkal.

Paul Thelen, a Big Fish Games alapítója úgy fogalmazott, az Apple nem volt eleinte meggyőződve, hogy ez a modell működni fog. Az engedélyezés tovább tartott, mint gondolták, de sikerült őket meggyőzni, így az in-app-purchase lehetőségei hamarosan kibővülnek.




süti beállítások módosítása