almalé és kungfu Rólunk

Woz könnyekkel küzdve emlékszik barátjára



Steve Jobs emlékfal Budapesten

Taker küldött nekünk egy képet, amin a mai napi munkája látható. A helyszín: Filatorigát.

Itt van:


Nagyobb térképre váltás



Steve Jobs élete képekben

A CNBC készített egy nagyobb összeállítást Steve Jobs-ról, ami korábban egyszer már megjelent a blogon, de most, kicsit aktualizálva, újra lehozzuk.

Jobs ebben a házban nőtt fel, miután 1955-ben, rögtön születése után örökbe adták biológiai szülei, a szír Abdulfattah Jandali és Joanne Simpson. Később egyébként született még egy gyerekük, Mona, őt már megtartották, regényíró lett belőle. Steve születése után Paul és Clara Jobshoz került, és ennek a háznak a garázsban készítette el Wozniakkal az első Apple-gépet.

Ez a kép a hetvenes évek végén készült, ami izgalmas évtized volt Jobsnak. Kidobták az egyetemről, spirituális élmények után kutatva beutazta Indiát, buddhista lett, leborotválta, majd újra kinövesztette a haját, és nekiállt az Apple-nek.

A fotón Lisa Brennan-Jobs látható, Steve lánya, aki 1978-ban született, és akit Jobs csak vonakodva akart elismerni, az idő viszont megtörte az ellenállását. Annak ellenére, hogy Jobs az első években mindent megtett annak érdekében, hogy távol tartsa magától Lisát és Chrisann Brennant, az anyát, sokak szerint lánya után nevezte el Jobs az egyik legfontosabb Apple-fejlesztésnek szánt Lisát. A számítógép tervezésének abban az évben álltak neki, amikor a lány is született.

A pletykák szerint 1981-től 1982-ig Jobs az énekes Joan Baezzel járt. Bár hivatalosan sosem erősítették meg, a hírek komoly kapcsolatról szóltak, amiben még a házasság is felmerült, a nagy korkülönbség miatt azonban elváltak útjaik.

1982: beütött a pénz. Az Apple szárnyalt, Jobs dúsgazdag lett és lakás vett a Central Park mellett abban az épületben, amiben Demi Moore, Steven Spielberg és Steve Martin voltak a szomszédok. De nem Jobsé, ő ugyanis sosem költözött be, és később eladta a kéglit a U2-s Bonónak.

1984: a Macintosh. Létrejött a brand és a géptípus, ami máig meghatározza az Apple fejlesztéseit, és aminek alapkoncepciója a mai napig felismerhető az iMacben. Ez volt az első olyan megfizethető személyi számítógép, amihez grafikus felhasználói felület, meg egér járt.

Alig egy évvel később Jobsot kirúgták, mert az Apple új vezetése nem bírt kijönni az alapítóval. Jobs úgy céget alapított, a NeXT-et, egy ilyen gépen hozta létre az első webszervert és böngészőt Tim Berners-Lee, az web atyja. Később a NeXT félkész operációs rendszere szolgált alapul a Mac OS X kifejlesztéséhez, ami máig az Apple gépek egyik legvonzóbb extrája.

1991: Jobs elvette feleségül Laurene Powellt egy buddhista szerzetes adta őket össze. Három gyerekük született (a kép 2005-ös).

Miközben legtöbben a számítógépekkel kötik össze, Jobs hatalmas játékos volt a filmek piacán is: az ő irányítása alatt vált sikeressé a Pixar, ami az 1995-ös Toy Story óta az animációs mozik meghatározó szereplője.

1997: Visszatérés az Apple-höz. Jobs nélkül a cég csak vergődött, a vezér irányítása alatt újra növekedő pályára állt, hogy mára a világ legértékesebb vállalata válljon belőle.

2004: Steve Jobsnál hasnyálmirigy-rákot diagnosztizálnak, a túlélési esély ennél a betegségnél alig öt százalékos. Az Apple vezére szabadságra ment, és egy bonyolult műtétnek hála kigyógyult a betegségből, ami később mégis elvitte.

2008: Jobs elárulja titkos üzleti modelljét, amit a részek közti feszültség tart életben. "Mint a Beatles-nél, akik kiegyensúlyozták egymás negatív hatását. Együtt sokkal erősebbek voltak, mint a részek összessége. Az üzleti élet nagy sikereit nem emberek érik el, hanem csapatok".

2008: Mégsem halt meg: bár a Bloomber tévedésből leközölt egy cikket Jobs haláláról, a hír utóbb tévesnek bizonyult, amit később a vezér egy előadáson Mark Twain szavait kölcsön véve így kommentált: "A halálomról szóló hírek erősen túlzók". Egy évvel később májátültetésen esett át Jobs.

2011: Man in black. A vezér minden nyilvános megjelenésekor fekete garbót, 501-es farmert és New Balance 991-es sportcipőt hordott.

2011: a szabadalombajnok. Jobs számtalan nagy projektben vett részt élete során, és 230 szabadalom köthető a nevéhez.

2011 június. Steve Jobs utolsó keynote-ja után feleségével:



Elhunyt Steve Jobs

Az Apple vezetője 56 évesen halt meg rákban, családja körében.

Cége egy közleményben búcsúzott tőle:

Az Apple elvesztette látnokát, kreatív zsenijét, a világ pedig elvesztett egy fantasztikus embert. Akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy ismerhették őt és vele dolgozhattak, egy kedves barátot és egy inspiráló mentort vesztettek el. Steve egy olyan vállalatot hagyott maga mögött, amit csak ő tudott felépíteni, szelleme örökké meg fogja határozni az Apple-t.

A vállalat vezetősége is kiadott ez közleményt, amiben arról írnak, hogy a világ jobb hely lett Jobs munkájának hála.

Hozzátartozói röviden kommentálták Jobs halálhírét:

Steve családja körében hunyt el, békésen.

Tom Cook a következőt írta az Apple dolgozóinak:

Nagyon rossz hírt kell tudatnom veletek. Steve ma távozott közülünk. Nincsenek szavak, amikkel ki lehetne fejezni a halála miatt érzett szomorúságot és a hálát a lehetőségért, hogy vele dolgozhattam.

Bill Gates is kiadott egy közleményt:

Mély szomorúsággal vettem tudomásul Steve Jobs halálhírét. Harminc éve találkoztunk először, életünk több mint felében kollégák, versenytársak és barátok voltunk. A világ ritkán találkozik olyan nagy hatású emberrel, mint Steve Jobs, akinek munkáját még sok generáció érzi majd. Mérhetetlenül hiányozni fog.

Barack Obama, az amerikai elnök is megemlékezett:

Steve a legnagyobb amerikai újítók közt volt. Elég bátor, hogy másként gondolkozzon, elég merész, hogy azt higgye, meg tudja változtatni a világot és elég tehetséges ahhoz, hogy ezt meg is tegye. Azzal, hogy garázsából kiindulva felépítette a bolygó egyik legsikeresebb vállalatát, példázza az amerikai szellem találékonyságát. A világ egy látnokot vesztette el. És Steve sikerének legnagyobb bizonyítéka talán az, hogy a hírről rengetegen egy olyan eszközről értesültek, amit ő talált fel. Michellel sokat gondolunk Steve feleségére, Laurene-re, valamintcsaládjukra, és imádkozunk értük.

A hír lezárásaként nézzétek meg azt a videót, ami Steve Jobs híres stanfordi beszédéről készült, és amiben az Apple-ről, de leginkább az életről és a halálról beszélt a vezér. eFi-nek hála magyar felirattal:



Ilyen fotókat készít az iPhone 4S

Az iPhone 4 fotós képességeit nem kell bemutatnom, mobilokhoz képest jó minőségű képeket lehet vele készíteni, a rá fejlesztett appokkal, amik különféle szűrőket, effekteket pakolnak rá a kész képre, a fotósok körében is elerjedt lett a használata. Nemrég Gárdi Balázs fotóriporter nyilatkozott a témában, én pedig épp interjút készítek egy másik magyar fotóssal, aki az iPhone 4 lencséje mögé szerveződött fotós mozgalmakról beszél majd nekünk. Nemsokára ezt is olvashatjátok.

Szóval ebbe az egyébként is mozgalmas közösségbe dobták be tegnap az iPhone 4S-et az iOS 5-tel fűszerezve, amik fejlesztésénél láthatóan nagy hangsúlyt kapott a fotózás.

Először is lássuk a hardvert, mert mégis az kapcsolódik szorosan az új készülékhez. 8 megapixeles kamera került a telefonba, de mint ahogy nagyon bölcsen a bemutatkozó videóban Bob Mansfield, a hardveres csoport vezetője elmondta, nem csak a pixelek mennyisége számít, az optikán is fejleszteni kell, ha jobb képeket akarunk készíteni. Mint a keynote-on kiderült, megnövelték a rekesz méretét, ezáltal több fény jut az érzékelőkhöz, plusz betettek egy ötödik lencsét, ezáltal élesebb képet kapunk.

Fontos változtatás az is, hogy az A5-ös processzorban egy jobb minőségű képfeldolgozó processzort tettek, ami a leírás szerint a DSLR kamerák szintjét éri el. Így minimális az expozíciós késleltetés, vagyis a gomb lenyomása és a kép elkészülte közötti idő elméletileg nulla (maradjunk annyiban, hogy kisebb). Összességében az iOS 5 és az új kamera összedolgozásával jobb fehéregyensúly, valósághűbb színek, dinamikusabb fotók érhetőek el.

Példafotók az Apple honlapjáról, zoomolva:

A videófelvételek ezentúl 1080p-ben mehetnek, 30 fps-sel. De ami még ennél is fontosabb: a giroszkóp és a szoftver segítségével stabilizálhatjuk a felvételeket, aminek nagyon örültem. Én pont ennek a hiánya miatt nem nagyon használtam videófelvételre a készüléket: hiába készít a fájlok méretéhez képest jó minőségű felvételeket, mellé szuper minőségű hanggal a telefon, rázkódik a felvétel egy kis mozgástól is. Hát ezt most megoldották.

Van még arcfelismerés is, vagyis automatikusan az arcokra tud fókuszálni a készülék. Persze továbbra is opció a tap to focus, vagyis ahová bökök, az a részlet lesz éles.

Vannak még fontos apróságok, amik segítik az iOS 5-tel a fényképezést. Például az, hogy a lock screenről is elérhető lesz a kamera egyetlen gombnyomással, hogy amikor gyorsnak kell lenni, partner legyen az iPhone. És az is nagyon hasznos, hogy fizikai gombbal, a hangerő +-szal is exponálhatunk, nem kell a kijelzőre bökni, ezáltal egy esetleges bemozdulást meg telefonleejtést kockáztatni.

Hát az tuti, hogy erre a rendszerre még inkább érdemes lesz fejleszteni az appokat, amikre ha nem sajnálunk pár eurót, durva dolgokat érhetünk majd el.




süti beállítások módosítása