almalé és kungfu Rólunk

Utazó iPhone: Regéc

Ezúttal én vittem el egy magyarországi túrára Utazónkat. Regécre mentünk, ahol az ország legszebb buszmegállója található, és persze a regéci vár, ami a középkorban első osztályú kilátást nyújtott a zsellérekre. Innen nézett lefelé a kis II. Rákóczi Ferenc, aki gyermekkorának első éveit töltötte a várban, történelmet és latint tanult.

Mielőtt még irigyelnénk azokat, akik a várban szolgálhattak, itt van Zrínyi Ilona várrendtartása, ami elég súlyos következményeket helyez kilátásba a rendetlenkedőkre. A várfalra mászókat például kapásból kinyírják, de a káromkodóknak sem volt leányálom:

A fosos kurvák kifejezésen Utazónk egy picit megsértődött, de azért megtartotta a méltóságát.



Nincs többé tekerős játék az iTunes Store-ban

Korábban írtuk, hogy az iPod classic, és talán a shuffle is megérett a kivégzésre. Nem fogynak, a classic öreg, nem illik bele a palettába. Most újabb bizonyítékot szolgáltatott az Apple erre: kivette az AppStore kínálatából a Click Wheel Games szekciót, azokat a játékokat, amiket az iPod tekerőjével lehetett játszani.

Az iPodos játékok egyidősek voltak az iPoddal, a legelső modellben (2001) meglepetésként szerepelt a Brick nevű game, amit maga Steve Wozniak fejlesztett. Ezt több másik játék követte, az apple is fejlesztett egyszerűbb programokat, de az Electronic Arts, Square Enix és a Disney is adott ki Click Wheel game-eket a készülékekre Focizni, autóversenyezni is lehetett a kütyükön.

Új játékokra viszont hiába is várunk, sőt az elérhetőség megszüntetése valószínűleg azt is jelenti, hogy kivégzik az iPod classicot jövő héten. Hiába, merevlemezzel, touchscreen nélkül nem sok esélye volt a túlélésre.



Hét európai országba érkezik az Apple TV

Csaba említette az egyik poszt végén, hogy amint megérkezik a filmkölcsönzés lehetősége a magyar iTunes Store-ba, semmi sem menti meg attól, hogy vegyen egy Apple TV-t. Az Apple láthatóan ugyanígy gondolkodik, és azokban az országokban, ahol megkezdte a filmkölcsönző-filmvásárló szolgáltatását, az Apple TV-t is bevezeti jövő héten.

Az erről szóló figyelmeztetést az Apple küldte ki az európai viszonteladóknak, ezek szerint jövő kedden, október 4-én, vagyis az iPhone 5 premierjének napján az Apple TV elérhető lesz hét európai államban. Ezek: Belgium, Dánia, Finnország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia és Svédország. A hírek szerint az Egyesült Államokban nettó 99 dolláros készüléket Finnországban 119 euróért árulják majd, amiben már a 23 százalékos ÁFA is benne van. Vagyis nettó 97 euró lesz a készülék.

A keynote-on tehát ezt is bejelentik, ahogy remélhetőleg azt is, hogy az első ütem után mikor jön a második, és hogy Magyarország benne lesz-e abban.



Egymillió kattintás fölött a blogjaink!

Történelmi pillanat a mostani, ugyanis a két blogunk egyesített szeptemberi kattintásszáma átlépte az egymilliót!!!

Ez az Appleblog rekordnak számító 664.798 kattintásából és az Egy nap a városban blog rekordközeli 391.313 kattintásából jött össze. Együttesen tehát 1.056.111 oldalmegjelenést hozott a két oldalunk szeptemberben.

Remek érzés, hogy ilyen lelkesen olvastok minket, cserébe mi meg egyre nagyobb lelkesedéssel írjuk a posztokat.

Stay tuned!



Minden perccel több tartalom a Store-ban

Először megjelentek a zenék. Aztán befutottak a fizetős könyvek is. Most, bár még nem hivatalosan, itt vannak a zenei videók is. Orgoványi Attila írta be kommentbe, hogy ő már meg tudta vásárolni a Walking in my shoes című Depeche Mode klippet a Store-ból. Rákerestem, és tényleg ott van a videó a találati listában:

Ha visszalépünk egyet, még csak az üres struktúrát látjuk, de egyértelmű, hogy hamarosan ezt a szolgáltatást is megkapjuk a többi mellé:

Az amerikai boltban egyébként a Music menüponton belül találhatók a zenei videók, nálunk azonban még nincs ott ez az alkategória, ha a fülre bökünk.

Ugyanebből következik, hogy nem törvényszerű a Movies és egyéb kategóriák érkezése, könnyen lehet, hogy a Music-kal és a fizetős Bookkal vége a mostani bővítésnek. 




süti beállítások módosítása