A Mic gadget megszerzett egyet magának a csodálatos AirBookból, ami a MacBook Air talán legjobban sikerült másolata. Első ránézésre külsőre pont olyannak tűnik, mint az Apple laptopja, én meg nem mondanám, hogy ez csak utánzat:
Aztán közelebbről már kiderül az átverés. Az Airbook legvékonyabb pontján ugyanis csúnya illesztési hézagok vannak, a gép felső része eláll az alsótól. Néhány bemeneti nyílás mögött is más technológia rejtőzik, mint az Apple-nél (Thunderboltnak ugye nyoma sincs), ráadásul a váz nem alumíniumból, hanem fémszínűre fújt műanyagból készült.
Óriási különbség van a hardverben is: míg az Air egy nagyon erős kis gép, addig az AirBook a kétmagos, semmire sem jó Atom processzorral csak szenved. A Mic gadget tesztjéből világosan kiderül, hogy egy világ választja el őket egymástól, és ssd-ből is csak negyedannyi fért bele, mint az alap 13-as Airbe:
Ennek megfelelően persze az árban is van különbség, míg a legolcsóbb 13-as Air 1,3 ezer dollárba kerül, addig az Airbook már kijön 500-ból. Ha használni is akarod valamire, akkor mindenképp az Apple gépét érdemes választani, de villogni az AirBook ugyanolyan jó, csak ne akard bekapcsolni.
A bejegyzés trackback címe: