Az Apple újabb kompromisszumra kényszerül, ami ritkán történt meg eddig a cég "újkori" történetében. A dicsőségesen induló iAd ugyanis nem hozza a várt számokat, és főleg: nem mutat növekedést, de még stagnálni sem hajlandó.
Az IDC felmérése még nem mutat tragédiát, az Apple a harmadik az Egyesült Államok mobilokra készített reklámok bevételi listáján, ők, a Millenial Media és a Google uralják a piacot:
Az viszont már rosszabb hír, hogy az iAd nemhogy nem nő, de leginkább csökken.
Az Apple 2009-ben lépett be a mobilhirdetések piacára azzal, hogy megvásárolta a Quattro Wirelesst, aminek akkor 9 százalékos volt a piaci részesedése. A Google ekkor 27 százalékon állt. Láthatjuk, a Google egyre inkább helyreáll az iAd okozta sokktól, lassan visszaszerzi az akkori részesedését, miközben a Microsoft 10-ről 6-ra, a Yahoo 12-ről 8-ra csökkent. És úgy tűnhet, hogy az Apple egész jól muzsikál, de a 15 százalék valójában csökkenést mutat: tavaly 19-en állt a cupertinói cég.
A 2010-ben bejelentett mobil hirdetési rendszerrel kapcsolatban először csak elégedetlen hangok kezdtek megjelenni - az Adidas és a Chanel is kihátrált a megállapodásból a szigorú feltételek miatt -, aztán egyre kevesebb olyan kaliberű új megrendelő érkezett, mint mondjuk a Nissan, ami az egyik első megrendelője volt az iAd-nek. Szóval eresztett le a lufi.
Jelenleg a potenciális hirdetők úgy látják, a Google AdMobja jobb, mert nemcsak iOS-eszközökre, hanem a készülékek széles spektrumára nyomhatják vele a hirdetéseket, az Apple ráadásul magas belépési árat, magas díjakat határozott meg, és túlságosan beleszól a hirdetések kreatív részébe.
Az Apple is látja a bajt, egyértelmű, hogy ők a piac csúcsát célozták meg, de úgy látszik, ott is erősnek számítanak az iAd feltételei. Most újra csökkentették a beugrási árat, az eredeti, minimum egymillió dolláros megrendelés helyett ma már elég, ha egy hirdető 400 ezer dollárról mondja biztosan, hogy el akarja költeni. Minden ezer megjelentetett hirdetés után 10 dollárt kell fizetni (a Google esetében 4-12 dollár között változik), és további 2 dollárt, ha a felhasználó rá is bök a hirdetésre.
Ez a folyamatos visszafelé lépdelés meg valahogy furának hat az Apple-től. De legalább azt is láthatjuk, hogyan viselkednek szorult helyzetben. Az biztos, hogy gyorsan reagálnak a változásokra és a kritikákra, ami ígéretes.
A bejegyzés trackback címe: