Egy korábbi, az inteles átállásról szóló posztomhoz találtam egy videót, amin Steve Jobs mutatja be az első Mac-prototípust, amibe már nem Power PC-s proci került. A gépben akkor még csak egy Pentium 4-es dolgozott - az első inteles Macet Core-procival dobták piacra, de ekkor még hivatalosan a Core-sorozat nem létezett -, a kis Macet Tigerrel támogatták meg, amiről még mindig a legjobb emlékeim vannak az összes Apple operációs rendszer közül (a Lion esélyes lehet a trónfosztásra). Na most ezt láttam a videóban:

Boom. Megy mint az istennyila. Minden azonnal reagál, 4000 képet úgy nyit meg iPhotóval, hogy csak lesek. És ezzel bebizonyosodott, hogy nem szubjektív az érzésem: a mostani MacBook Air-em boomjaihoz hasonlót tapasztaltam már korábban (na nem tisztán a lemezműveletekre utalok ezzel), mégpedig a kis Mac minimmel, 2007-ben.

Aztán jöttek a frissítések, egyre több fájl, egyre több program, és egyre lassabb lett a rendszer. A minim állt egy évig úgy, hogy alig kapcsoltam be, de az volt az érzésem, ez idő alatt is lassabb lett egy kicsit. A lassulás valahol érthető, vagy annak kellene lennie egy bizonyos mértékig, de nincs undorítóbb a folytonos strandlabdánál, amikor korábban Boom volt.

Így történt, hogy ismét ráébredtem az infláció fogalmára a számítástechnikában, és arra, milyen könnyű az embereket új gép vásárlására bírni.